Nagy Béla: Hajrá Fradi! Az Üllői úti stadion mérkőzései 1974-1984 (Budapest, 1984)

1983

156. FTC—SZEOL AK 3-2 Meglepetésre az első félidő 2—1-es szegedi vezetéssel zárult. Szünet után góllal kezdett a Fradi, majd nagy harc indult meg a győztes gólért. Ezt Koch révén, egy szögletrúgást követően a Ferencvárosnak sikerült el­érni. 157. HALADÁS—FTC 1-0 Pogány tizenegyese a 7. percben a kapufán csat­tant. . . A Fradi sorra vezette támadásait, de a káprázatosán védő Haladás kapus — Hegedűs 10-es osztályzatot kapott! — rendre hárította a veszélyes labdákat. Aztán egy védelmi hibát követően „elment" 158. FTC—Ú. DÓZSA 5-0 Szokoiai fejesgóljával 1—0-as ferencvárosi vezetéssel zárult az első félidő. Szünet után a Ferencváros óriási lendülettel támadott és az Újpestnek nem volt ellen­szere: nyolc perc alatt kétvállra került! Az 50. percben Szabadi óriási lövése vágódott le a felső lécről. Sokan gólt vitattak, a bíró nem ítélte meg, de a szurkolói óhaj nyomban teljesült: Szabadi éles beadá­sát Pölöskei öt méterről fejelte a bal sarokba. A Ferencváros a második, majd a közvetlenül utána esett harmadik góltól megnyugodva, hidegvérrel használta ki ellenfele hibáit, és aligha akadt a stadion­ban egyetlen újpesti szurkoló is, aki kétségbe vonta volna győzelme, s a gólkülönbség valós voltát. A Ferencváros ezen a mérkőzésen minden részében és a játék minden összetevőjében jobb volt ellenfelénél! Novák Dezső: — Csapatunk nagyon jól játszott, úgy érzem igényes közönségünket minden tekintet­ben sikerült kielégítenünk. 159. RÁBA ETO-FTC 4-3 Jó hangulat, izzó légkör és fergeteges ferencvárosi támadások jellemezték az első perceket. A 12. perc­ben pedig a győri kapuba került a labda: Pogány beadását Szabadi előrevetődve fejelte a hálóba! Sza­badinak volt még egy helyzete, majd következett a Rába. A 65. percben már a győri zöld-fehérek vezettek 3—1 -re! A 73. percben Rab kihagyott 1-ese után! — Pogány közelről nem hibázott. (Ez volt Pogány 100. gólja a Fradiban!) A szépítést követően ismét győri gól következett, majd a 85. percben Ebedli állította be a végeredményt. Novák Dezső szomorúan nyilatkozta: — Ki hitte volna, hogy három gólt rúgunk a Rábának és mégis kikapunk! Ez sajnálatos, durva védelmi hibák miatt következett be. Kihagytunk egy 11-est is, a Rába jobban játszott, s ezért nem maradt számomra sem más hátra, mint, hogy gratuláljak nekik. 160. FTC-DVTK 1-1 A mérkőzés előtt Losonci Tibor ügyvezető elnök meleg szavakkal köszöntötte a nyugdíjba vonuló Takács József gyúrót. Megható jelenet volt, amint az ősz mester átadta munkaeszközét - a gyúrói táskát — ifjú utódjának Bodnár Jóskának... Aztán elkezdő­dött a bajnokság búcsúmérkőzése is. Nem úgy sike­rült, ahogy azt a népes szurkolósereg várta. Egy meg nem adott — teljesen szabályos — ferencvárosi gólt követően, a DVTK szerezte meg a vezetést. Ez, mint később kiderült pontot érő gól volt, mivel a Fradi a hátralévő időben Szokoiai révén csak egyenlíteni tudott. 161. FTC—VAGONKA POPRÁD 4-2 Az edzőpályán 400 néző tekintette meg a csapat barátságos nemzetközi mérkőzését. Murai szép góljai mellett két újonc - Józsa Miklós és Zsivóczky Gyula — bemutatkozása miatt is nevezetes ez a találkozó. 162. FTC—MTK-VM 2-1 Közel egy év után ismét az Üllői úti stadionba gyülekezett a közönség. Az új fű szépen virított s később a játékosok sem panaszkodtak a talajt illető­en. A nézők is „ajándékokat" kaptak: minden jegy mellé egy ingyenes plakátújság járt, amelynek sor­számai alapján a szünetben sorsolást is tartottunk. Még egy írásos anyag került forgalomba: 80 év 80 örökrangadó címmel a Közgazdasági és Jogi Kiadó jelentette meg a Fradi—MTK meccsek nyolc évtizedes történetét. A jubileumi találkozó története nem bővelkedett emlékezetes eseményekben. Az első fél­időben csak Zsiborás óriási bravúrjai tették lehetővé, hogy a villanyújságon 0—0-as eredményt olvashasson a közönség. Az 51. percben aztán Takács lövése meghozta a már nagyon várt ferencvárosi gólt. A 69. percben jó cserét csinált Novák Dezső: beküldte a pályára Sza­badit, aki még ugyanabban a percben — az első labdaérintésből! — gólt lőtt, 2—0. 163. FTC-PMSC 5-2 Már koradélután gyülekeztek a nézők a lelátókon, hiszen az FTC vezetősége vidám, zenés „előmérkczés­30

Next

/
Oldalképek
Tartalom