Nagy Béla: Futballévtizedek. 125 magyar-osztrák válogatott mérkőzés története (Budapest, 1984)

III. rész. A századik után történt… 1956-1982

csavart, pontosan az érkező Kiss fejére, aki mint­egy 5 méterről a vetődő KoncilSa hasa alatt a kapu bal oldalába fejelt, 1-0! A jubiláló Krankl, bár gólt nem rúgott ezen a mérkőzésen, de több jó megmozdulása, veszélyes kitörése volt. A leglátványosabb a 30. percben. Négy magyar védőn is átverekedte magát, de az­tán 10 méterről — igaz csak centiméterekkel, de a jobb sarok mellé lőtt. Az egész akció nagyszerű egyéni csatárteljesítmény volt. A 76. percben a sokat kezdeményező osztrákok Jara révén egyen­lítettek, aki szorongatott helyzetből kapásból lőtt a magyar kapuba, 1-1. Izgalmas volt a hajrá, mindkét csapatnak akadt helyzete a győzelem kiharcolásához és ez az izga­lom, változatosság közreműködött abban, hogy vé­gül is a közönség elégedetten hagyta el a stadiont. Mészöly Kálmán: — Sajnos a kellemetlen idő­járás rányomta bélyegét a játékra, amelynek össz­képe alapján, véleményem szerint reális eredmény született. Nagyon szerettünk volna győzni, de a jelen helyzetben, a pülanatnyi formákat tekintve a döntetlennel is elégedett vagyok. Pelé: — Az első félidőiben meglepett, hogy mi­lyen lassú a játék. A technikásább magyar játéko­sok nem tudták lerohanni az erőteljes, magabiz­tos osztrák csapatot. Krankl pedig egy alkalom­mal igencsak megkeverte a védelmüket. Nagyon tetszett viszont a magyarok kilencese, Törőcsik, aki mesterien bánik a labdával. 1980. október 8. Bécs, Pnáter stadion, 8000 néző. Vezette: Eriksson (Svédország). AUSZTRIA—MAGYARORSZÁG 3-1 (2-0) G: Keglevits (2), Welzl, ill. 'Bodonyi. Ausztria: Feurer — Dihanidh, Obermayer, Pez- zey, Mirnegg — Hattenberger, Prohaska, Jara — Keglevits, Welzl, Krankl. Cs: Hattenberger h. Baumeister a 76. percben. Szövetségi kapitány: Karl Stotz. Csapatkapitány: Obermayer. Magyarország: Mészáros (Vasals) — Paróczai (Honvéd), Kerekes (Békéscsaba), Kardos (Ü. Dó­zsa), Varga (Honvéd) — Pásztor (Békéscsaba), Nyilasi (FTC), Dajka (Honvéd) — Bodonyi (Hon­véd), Kiss (Vasas), Pölöskei (Rába). Cs: Kiss. h. Szántó (DVTK) a szünetben, Pász­tor h. Esterházy (Honvéd) a 60. percben. Szövetségi kapitány: Mészöly Kálmán. Csapatkapitány: Mészáros. Keseregtek az osztrákok a kevés néző miatt. Alig volt néhány ezer fizető néző, hiszen nagyon sok diákot ingyen engedtek be. A zuhogó eső miatt olyanok is távolmaradtak, akik előzetesen megvásárolták a jegyüket. A rendkívül kedvezőt­len időjárási viszonyok, a csúszós talaj és a front­átvonulás idegeket bénító hatása ellenére helyen­ként egészen fordulatos, látványos és gólokban is gazdag mérkőzés volt. A 20. percben Hattenber­ger beíveléséből Kramkl a kapufára fejelte a lab­dát, Welzl ott termett éá három lépésről a hálóba helyezett, 1-0. Tíz perc múlva ismét közelről került a kapuba a labda: Prohaska kiugratta Hattenbergert, aki­nek beadását ezúttal Keglevits pöccintette a ka­puba, 2-0. Teljesen beszorult a magyar váloga­tott, de mégis egy ellentámadásnál Bodonyi előtt nyílt óriási gólszerzési lehetőség: 14 méterről a kapufát találta telibe! Csak a 81. percben sikerült a szépítés. Varga a 11-es pont magasságában a kapu elé ívelt, Nyilasi ügyesfen átlépte a labdát és a jókor érkező Bodonyi 10 méterről erős lövést küldött a kapu közepébe, 2-1. Az osztrákok a 86. percben biztosították be győ­zelmüket, Prohaska—Baumeister—Keglevits volt a labda útja és a szélső 15 méterről nem hibázott, 3-1. A helyzetek alapján lehetett volna szorosabb is az eredmény, de azt mindenki elismerte, hogy az osztrákok megérdemelten győztek. 1982. március 24. Budapest, Népstadion, 50 000 néző. Vezette: Sostarics (Jugoszlávia). AUSZTRIA—MAGYARORSZÁG 3-2 (1-0) G: Krankl, Schachner, Hattenberger, illetve Váradi, Nyilasi. Ausztria: Koncilia — Dihanich, Obermayer, Pezzey, Degeorgi — Prohaska, hattenberger, Ja­ra, Hintermaier — Schachner, Krankl. Cs: Pro­haska h. Gasselich a szünetben, Gasselich h. Piohler a 86. percben, Krankl h. Hagmayr a 90. percben!' Szövetségi kapitány: Georg Schmidt. Csapatkapitány: Obermayer. Magyarország: Mészáros (Sporting L.) — Rab (FTC), Bálint (Bruges), Tóth (Ű. Dózsa) — Mar­tos (Watterschei), Müller (Antwerpen), Nyilasi (FTC), Sallai (DMVSC) — Fazekas (Antwerpen), 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom