Nagy Béla: Futballévtizedek. 125 magyar-osztrák válogatott mérkőzés története (Budapest, 1984)

Emlékezések

mentegetőztek és bocsánatot kértek a minket ért kellemetlenségekért. A győzelem felett érzett örö­münkben hamarosan elfelejtettük még a kőzáport is. Ez volt az én legemlékezetesebb magyar—oszt­rák mérkőzésem... OPÁTA ZOLTÁN — 1921 tavaszán nagyon kikaptunk Bécsben az osztrákoktól. 4-1-es vereséget szenvedtünk, pedig csatársorunkban többek között nem kisebb nevű játékosok kaptak helyet, mint Braun, Orth, SdMosser. A következő mérkőzésre csak egy év múlva, 1922 áprilisában került sor, Budapesten. A mérkőzés előtti héten nagy örömmel tudtam meg, hogy a szövetségi kapitány számításba vett a csa­társor összeállításánál. S valóban jobbszélső let­tem. Ez a mérkőzés azért emlékezetes számomra, mert — az akkori megállapítások szerint — újonc létemre igen jól megálltam a helyemet. Kertész­től, Molnártól és Orth Gyuritól valóban sok tá­mogatást kaptam, segítettek, játék közben bíztat­tak. Kemény, de nem durva játék folyt az első perctől az utolsóig. Többet támadtunk, győzelmet érdemeltünk volna, de a ragyogóan védő Kann- häuser még a védhetetlennek látszó lövéseket is védte. Egyízben például egy beadásomat Orth 10 méterről kapásból, irtózatos erővel szúrta kapu­ra, de a kapus — szinte a levegőiben úszva — szögletre öklözte a balsarokba tartó labdát. Ra­gyogó védés volt! A lelátón és az állóhelyen zú­gott a bíztatás, mi rohamoztunk is, de csak egyenlíteni tudtuk az osztrákok vezető gólját. Volt még egy osztrák—magyar, ami szintén em­lékezetes. Két évvel később 2-2-re játszottunk ide­haza az osztrákokkal, 2-0-ra vezettünk, de a vé­delmünk könnyelműsködése révén az osztrákok kiegyenlítettek. Ezen a mérkőzésen egyébként kö­zépcsatárt játszottam. KALMÁR JENŐ Már kétszer játszottam az osztrákok ellen, így közeiről is jól ismertem a játékukat. 1929 őszén a Budapesten sorra kerülő mérkőzésen kerültem be ismét az osztrákok elleni csapatba. Ez a mérkőzés négy dolog miatt maradt különösen emlékezetes a számomra. Először is azért, mert győztünk. Má­sodszor, mert jól játszottam, harmadszor, mert az osztrák kapus végig ragyogóan védett, negyedszer pedig azért, mert a következő héten a Ferencvá­ros elleni bajnoki mérkőzésen eltört a lábam ... Nagyon nagy mérkőzést vívtunk. Az osztrák együttes félelmetes hírű volt akkoriban is. Franzl, Síűhramseis, Mock, Siegt, Gschweidl, meg a többiek ugyancsak tudtak ám futballozni. Tud­tuk ezt mi is, éppen ezért nagyon igyekeztünk. Csatársorunk nagyszerűen játszott, de Franzl úgy védett, ahogy kapust azóta is alig-alig láttam vé­deni. Avar „Ricsi” bombája és a kis Takács okos gólja ellen azonban neki sem volt ellenszere. Vég­eredményben 2-1-re győztünk, s a harmincezres nézőközönség a mérkőzés végén lelkesen ünnepelt bennünket. TOLDI GÉZA Az 1936. szeptember 27-d Magyarország—Auszt­ria (5-3) mérkőzés után így írtak Toldiról: „Toldi a támadósor legértékesebb embere volt. Éspedig nemcsak azért, mert a dugók legnagyobb részét ő szerezte, hanem azért is, mert mind a mezőnyben, mind a kapu előtt oroszlánként küz­dött." A legendás csatár ezen a meccsen három gólt lőtt, így nem csodálható, ha emlékei közül egyből ez a találkozó „ugrott” be ... — Nagyon jól ment ekkor a játék, bár azt sem hallgathatom el, hogy rosszul kezdődött! 1-0-ás osztrák vezetésnél kapufára lőttem egy tizen­egyest ... De azután „megbokrosodtam”: előbb egy jobblábas bombalövésem talált a kapuba, Majd Sas egy beadását fejjel továbbítottam a há­lóba, végül kapushiba után közelről szereztem gólt. — Seszta, a nagy ellenlábas játszott ezen a mér­kőzésen? — Játszott bizony, de ezúttal én győztem! A „sógorok” elleni meccsre mindig kettőzött erővel készültem, így elhihető, hogy ez a győzelem — ahol egymagám három gólt szereztem! — meny­nyire boldoggá tett! — Van valami története a nagy riválisról? — Egyszer, amikor sérült voltam felültem az Üllői úti pályán a lelátóra. Jöttek az osztrákok szép sorban. Egyszercsa'k az én Seszta barátom észreveszi, hogy a tribünön ülök. Mindjárt kér­dezte, hogy miért nem jövök le? Mondtam, hogy fáj a lábam, nem játszhatok. Erre Seszta dühösen legyintett: — Nem ér az egész meccs semmit, akkor már én is megyek haza... Tréfásan így utalt a nagy, szikrázó összecsapá­sainkra, test, test elleni küzdelmünkre — amit a közönség is, mi is nagyon élveztünk. 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom