Nagy Béla: Nosztalgia napló 1-3. A Fradi műsorlap különkiadása
Nosztalgia napló 1. A Fradi Műsorlap 100. számának különkiadása
tes, szellemes, folyamatos és korszerű volt. Kotász valósággal uralta az egész pályát. A II. félidő játéka azonban bizonyos fokig intő jel, mert csatársorunk elfáradt. Igaz, hogy ekkor a védelmünk teljesítménye még magasabb fokra emelkedett. Leo Horn a híres holland játékvezető, aki 1953-ban az „évszázad mérkőzését" vezette, így értékelte a látottakat: — A magyar csapat az első félidőben „Wembley" értékű, nagyszerű játékot nyújtott. 1961. MÁJUS 6. BUDAPEST, SPORT U. MAGYARORSZÁG B- JUGOSZLÁVIA B 5 : 1 Góllövő: Pál 2, Monostori 2, Machos Török (Ú. Dózsa)—Novák (Haladás) Ferencz (Soproni VSE) Sóvári (Ű. Dózsa)—Színi (Ú. Dózsa) Berendi (Vasas)—Pál T. (Csepel) Rákosi (FTC) Monostori (Dorog) Farkas (Vasas) Taliga (SBTC). Csere: Machos (Vasas). „A 11. percben ragyogó magyar támadás után született meg első gólunk: Berendi Farkasnak továbbította a labdát a felező vonalon valamivel túl, a balösszekötő jól adta le a 11 -es pont táján várakozó Monostorinak, aki kitűnő ütemben futott be és 8 méterről a kapu bal alsó sarkába fejelt. Mérkőzés után a magyar B-válo- gatott méltán érdemelte ki a közönség „vastapsát". Ilyen arányban is megérdemelte a magyar csapat a győzelmét, hiszen a mérkőzés nagyrészében kitűnően, olykor egészen ellenállhatatlanul játszott." 1961. MÁJUS 6. SZEGED MAGYARORSZÁG U- JUGOSZLÁVIA U 1 :1 Góllövő: Nógrádi Landi (FTC)-Kürtösi (SZEAC), Marosi (Honvéd) Bendes (Pécs)—Bakos (Vasas) Halasi (Pécs)—Borbás II (Ózd) Kékesi (Vasas) Nógrádi (Honvéd) Rádi (Pécs) Rossi (Ü. Dózsa). Csere: Készéi (MTK) Pataki (Ü. Dózsa) 1961. MÁJUS 7. BELGRÁD MAGYARORSZÁG- JUGOSZLÁVIA 4 : 2 Góllövő: Tichy 2, Albert, Zebec (öngól) Grosics (Tatabánya)—Mátrai (FTC) Sipos (MTK) Dalnoki (FTC)—Soly- mosi (DVTK) Kotász (Honvéd)— Sándor (MTK) Göröcs (Ú. Dózsa) Albert (FTC) Tichy (Honvéd) Fenyvesi (FTC). Csere: Kuharszki (Ü. Dózsa) Nagy (MTK). Szövetségi kapitány: Baróti Lajos A négy gól története: „Az 5. percben egy váratlan magyar gól dermedt csendet váltott ki a nézőtéren. Sipos ívelt előre egy szabadrúgást. Albert a jobbösszekötő helyén nagyszerűen feltalálta magát, ügyesen ráfordult a labdára, és még mielőtt valaki közbeléphetett volna, 10 méterről a léc alá vágta. A labda a feszes hálóról visszavágód ott a mezőnybe, de a játékvezető jól látta, hogy a kapuból jött ki, s habozás nélkül gólt ítélt, 1 :0. A 13. percben Sándort fellökték. A 25 m-es szabadrúgásból Solymosi a kapu elé ívelte a labdát, Sándor az ötös vonalán felugrott fejelni, Zebec kétségbeesetten berohant, el akarta rúgni a labdát, de az a lábáról közvetlenül a bal alsó sarokba vágódott, öngól! Az 55. percben Sándor Tichyhez adta a labdát, a csatár nagy erővel kapura lőtt. A labda Krivokucsáról visszavágódott, Tichy másodszorra 14 méterről nagyon okosan a kapus mellett a hálóba emelte a labdát, 3 : 1. A 81. percben Sándor egészen a baloldalról a 16-os oldalvonalának közeléből hátragurította a labdát. Kuharszki átlépte és Tichy 18 méterről nagy erővel magasan a bal sarokba lőtt." 1961. MÁJUS 7. BELGRÁD JUGOSZLÁVIA IFJ.— MAGYARORSZÁG IFJ. 2 : 1 Góllövő: Ráczi Takács (Goldberger)—Molnár ( ) Szániel (Veszprém) Vági (Honvéd) —Fórizs (Goldberger) Bérezi ( ) —Teveli (Kerámia) Ráczi (DVTK) Nagy Gy. (Törekvés) Káposzta (Ú. Dózsa) Faliszek (MTK) Csere: Burányi (Előre) Varga Z. (FTC). 1961. MÁJUS 28. BUDAPEST, NÉPSTADION MAGYARORSZÁG—WALES 3 :2 Góllövő: Tichy 2, Solymosi Grosics (Tatabánya)—Mátrai (FTC) Sipos (MTK) Dalnoki (FTC)-Soly- mosi (DVTK) Kotász (Honvéd(— Sándor (MTK) Göröcs (Ú. Dózsa) Albert (FTC) Tichy (Honvéd) Fenyvesi (FTC). Szövetségi kapitány: Baróti Lajos 2 : 2-es állás után az utolsó percek így zajlottak le: „A 83. percben Woosnam nagy lövését Grosics bravúrosan szögletre tolta. A 86. percben Williams labdája a felső kapufáról perdült ki. A 87. percben a magyar csapat vezetett támadást. Egy baloldalról átvágott labdáért Göröcs és Crowe viaskodott a 16-oson belül. A felpattanó labdához Crowe kézzel hozzáért. A játékvezető nyomban 11-est adott. Nagy izgalmak közepette Tichy állt neki a labdának, s nagy nyugalommal laposan, erőteljesen a bal sarokba helyezte, 3 :2. A mérkőzés hátralevő perceiben még Fenyvesinek volt egy lövése, melyet Kelsey hárított, aztán ugyancsak balszélsőnk vétette magát észre azzal, hogy az ötös sarkán kivágta a labdát a walesi csatárok elől." Ezen a küzdelmes mérkőzésen Fenyvesi dr. volt a mezőny legjobbja. 1961. JÚNIUS 10. BÉCS MAGYARORSZÁG B-AUSZTRIA B 2 : 1 Góllövő: Mathesz, Monostori