Nagy Béla: MLSZ kiskönyvtár 3. Az ezüstlabdától az MNK-ig (Budapest, 1981)

1927—1928. Vidéki csapat a döntőben! Az 1927—28-as döntő nevezetessége: vidéki csapat került a fináléba! A Fe- rencváros-Attila (Miskolc) mérkőzést az üllői úton rendezték. A bajnoki he­lyezések alapján biztos ferencvárosi győzelemre tippeltek hiszen a Fradi az első, az Attila az utolsó helyen állt... De a kupaküzdelem hozott már eddig is meglepetéseket, elég csak arra utalni, hogy a miskolci csapat a Hungária legyőzésével került a döntőbe! Ezután idézzük fel az első vidéki csapat által vívott döntő egy-egy érdekesebb mozzanatát. ,,A 11. percben indul az első veszélyes Attila támadás: Friesz lab­dáját a tisztán álló Rieff elhibázza. A 22. percben Takács I. előreadott labdáját Maszlonka elhibázza, Kohut nyugodtan besétál a hatosig s lövése a kapufáról bepattan 1:0.” Néhány nagyszerű Attila támadás következett ezután, de a játékvezető — té­vesen - les helyzeteket látott. A 37. percben Huber csak bravúros kifutással menti meg a ferencvárosi kaput a góltól. Szünet után az Attila mégjobban rá­kapcsolt és az 51. percben Rieff kiegyenlít. Eldurvult a játék, a lelkes miskol­ciak néha feleslegesen is reklamáltak. Az ideges hangulatot a Ferencváros ki­használta és Kohut fejesgóljával megszerezték a vezetést. ,,A gól után az Attila levonul, két miskolci játékos is megsérti a bírót, amiért kiállítják őket. Az Attila végül is továbbjátszik.” Természetesen 9 emberrel már hiába próbálkoztak. Ko­hut a 66. percben megszerezte harmadik gólját, majd Szedlacsik ravasz lövéssel végleg eldöntötte a mérkőzést. Az utolsó előtti percben Turay állította be az 5:1-es végeredményt. A Magyar Kupa döntőben az első vidéki csapat egy félidőn át derekasan helytállt, de a sportszerűtlen megnyilvánulásokkal végül elrontották a döntő színvonalát és hangulatát. Igaz ezért a rendkívül határozatlan és a miskolciak terhére többször tévedő játékvezetői hármas elsősorban a felelős ... Az egymás­után két bajnokságot és Magyar Kupát nyerő zöld-fehérekről így írtak: „A Fe­rencváros méltó védője a nagy díjnak. Egész évben mutatott játékával bebizo­nyította, hogy a legjobb csapat!” A döntő utáni ünnepélyes kupaátadás ezúttal is elmaradt... 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom