Nagy Béla: Fradisták. Az FTC labdarúgói 1900-1980 (Budapest, 1981)
Ferencvárosi emlékalbum
met intett. Erre felemeltem a kezem és jeleztem, hogy lemegyek a pályáról. Példámat követte az öcsém is, és Király, az egyik fedezet. Az öltözőben dühösen láttunk neki a vetkőzésnek. Alig vetettük le a cipőnket, beállított Bródy Sanyi az FTC- ből és azt mondta: — Karcsi, gyertek vissza, a játékvezető megsemmisítette azt a vitás dugót. Én nem akartam Bródy- nak hinni, de szavával megerősítette, hogy igaz, amit mond. Erre gyorsan felvettük a cipőnket és mindhárman visszamentünk a pályára. Irtózatosan beleszálltunk a játékba és 3 dugót rúgtunk az FTC-nek. Így lett az eredmény 3-1. — Nem 3-0? — kérdezzük. — Nem! — feleli Fogl Karcsi és még a szeme is ragyog. Bródy Sanyi nem mondott igazat: a játékvezető nem vonta vissza az ítéletét Csakhogy Bródy Sanyi nem tartotta sportszerűnek, hogy az FTC teljes csapattal játsszon egy olyan Újpest ellen, amelyből három válogatott játékos hiányzik. Az ő sportszerű gondolkodásával ez nem fért össze. Inkább bejött az öltözőnkbe és egy jámbor hazugsággal visszacsalt bennünket a pályára. Bennünket, az ellenfél játékosait! Hát, kérem, ilyen ember volt Bródy Sanyi!” Bródy 1922-ben öt bajnoki aranyérméért (amivel az MLSZ tartozott) cserébe egy Bródy-díjat kívánt alapítani. Ezt az a magyar játékos kapta volna, aki a díj létesítésétől kezdve a magyar válogatottban egymás után 15 alkalommal képviselte volna a magyar színeket a centerhalf poszton. Az érdekes ajánlatot nem valósították meg. Nem Bró- dyn múlott... 95