Nagy Béla: Fradisták. Az FTC labdarúgói 1900-1980 (Budapest, 1981)

Ferencvárosi emlékalbum

tem, tehát becsúsztam, Géza nem tudott megállni, s a sa­rokkal kitámasztott lábszá­ramra az ő 80—90 kilójával rávetődött. Az utolsó pilla­natban egy nagy fekete tes­tet láttam, s önkéntelenül arra gondoltam, hogy ebből hogy kerülök ki. Sajnos, már csak ájultan, törött lábbal.” Ezzel a tragédiával befeje­ződött Rudas Ferenc pálya­futása. Felépülése után meg­próbálkozott még a játékkal, de megközelíteni sem tudta előző nagy formáját. Vissza­vonult, mégis a pályán ma­radt. Az egyesülettől ugyanis megkapta a klubházban levő vendéglőt. . . A hátsó Fradi-pályán volt egy edzőfal, amelyre számo­zott kockákat festettek. A já­tékos felugrott fejelni, az ed­ző pedig bemondta, hogy há­nyas kockába irányítsa a lab­dát. Az egyik ifjú játékos majd mindig betalált. El is nevezték „Kockának”. A be­csületes neve Kocsis Sándor volt. KOCSIS SÁNDOR magyar labdarúgás fe­lejthetetlen csillaga. Már az FTC ifjúsági csapatá­ban felfigyeltek a tehetséges csatárra, aki szinte számolat- lanul ontotta a gólokat. Ki feledhetné az „aranyfejű” Kocsis Sándor felhőfejes gól­jait, élményt jelentő techni­kai bravúrjait. Mondjuk, azt az Üllői úton lezajlott egyik mérkőzést, amelyen egy éles beadást a 16-osról hanyatt­vetődve, ollózva bombázott a felső sarokba. Utána percekig nem tudták elkezdeni a játé­kot, mert az osztrák csapat is odament Kocsishoz gratu­196

Next

/
Oldalképek
Tartalom