Nagy Béla: Fradisták. Az FTC labdarúgói 1900-1980 (Budapest, 1981)
Ferencvárosi emlékalbum
voltam Pataki kedvence, így nagyfokú tárgyilagosságát ezen a cikken is lemérhetjük. Különösen az esik jól, hogy megírta: nem voltam alattomosan támadó futballista. Keményen, nagy lendülettel, de szemtől szembe támadtam ... — Géza bácsi, ebben a cikkben van egy olyan mondat, hogy „Toldit elfelejteni egyhamar úgysem fogják.” — Ez így is történt. Sokszor állítanak meg ma is az idősebb szurkolók, és jólesik simogató tekintetüket nézve feleleveníteni az egykori emlékeket. Amit pedig a Ferencváros elnökségétől 70 éves születésnapomra kapToldi Géza 1973-ban ezt mondta: — Szeretnék egy olyan vándordíját felajánlani, amelyet minden évben az FTC legjobb formában levő labdarúgója kap majd kiemelkedő teljesítményéért, a bajnokságban mutatott alakításaiért. Az elgondolást tett követte és az 1973—74. évi bajnotam, minden álmok beteljesedését jelentette. Aranygyűrű, díszebéd, archív filmek vetítése, ünnepi szurkolói est, ahol Fényes Szabolcs és Z. Horváth Gyula dalát Csákányi László nekem énekelte . . . Életem legszebb születésnapja volt! Még egy koccintás, egy ölelés, majd búcsúszó. Amint kikísértük Toldi Gézát, kislányom megkérdezte tőlem: — Géza bácsi mikor játszott utoljára a Fradiban?. — Nos, akár hiszed, akár nem, 70. születésnapja előtt két hónappal az FTC öregfiúk csapatában! Novemberi zimankóban, tizenéves lendülettel, néha bukdácsolva, de igaz Fradi-szívvel.. . ki évtől megkezdődött a trófea vándorlása. Az egyetlen probléma magával a vándordíjjal volt. Toldi Géza sehol nem kapott elképzelésének megfelelő serleget. Így Bálint László, az első védő ideiglenesen „csak” egy fémlabdát kapott. Toldi Géza az FTC— Telstar mérkőzés előtt ünnepélyes keretek között adta át. Ez volt egyben az új FTCTOLDI-V ÁNDORDl J 151
