Nagy Béla: Fradisták. Portréalbum 1. (Budapest, 1979)
dött, amikor a labdarúgók egyik vezetője lett. Rövid idő alatt komoly szervezőképessége, jó anyagi lehetőségei miatt már az FTC nélkülözhetetlen, első számú embere. Az ő anyagi helyzete tette lehetővé, hogy a Fradi játékosokat tudott szerződtetni, pályát tudót bővíteni. A Fradi érdekében állandóan szervezett (pl. B-közép létrehozása), rendezkedett, irányított. A kellemesen társalgó nagykereskedőből nemcsak a Ferencváros, hanem a magyar labdarúgás egyik meghatározó egyénisége lett. Döntően neki is köszönhető, hogy Magyarországon bevezették a profizmust, amely akkor az előrelépést jelentette. Szigeti nemzetközi mérkőzések sorát szervezte itthon és külföldön egyaránt. Nevéhez fűződik az emlékezetes délamerikai túra, amely sikereinek betetőzése volt. A játékosok szeretett klubvezetője azonban egyre jobban belegabalyodott a gazdasági válság és a könnyed életmód buktatóiba. Ezt természetesen irigyei és hitelezői kihasználták — s a Ferencváros nagy dél-amerikai túrája után az egyesület éléről eltávolították. Szigeti Imre nem volt feddhetetlen anyagi ügyekben - ez tény. De az is tény, hogy a sokszor könnyen jött millió-" kát a Fradira áldozta, s vagyona, úgy ahogy volt, végül az egyesület boldogulását szolgálta. így a Ferencváros, amikor a húszas évek sikereit elkönyveli, egy elismerő mondatot Szigeti Imrére is szentel. Szigeti egyébként soha többé nem tudta kiheverni a történteket. A harmincas évek elején pénzhez jutott, és kivándorolt Amerikába. Urug- uayban a Nációnál menedzsere lett, s később Montevi- deóban is halt meg, mindössze 52 éves volt. Az egykori bőkezű mecénásnak annyi pénze sem volt, ami a végtisztességhez kellett. A Nációnál temettette el . . . Gschwindt Ernő (1881-1932) Az 1868-ban alapított Gschwindt-féle szesz-élesztő- likőrgyár vezérigazgatója nagytőkés volt. 1922-től 1931- ig nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő. Az FTC elnöki székét 1923. március 24-én foglalta el. Rengeteg anyagi áldozatot hozott az egyesületért, mégsem tudott népszerű elnök lenni. Nem volt ez titok akkor sem. Gschwindt elnököt társadalmi, politikai és üzleti pozíciója nem hozta olyan közelségbe a Ferencváros csapatához, amint azt szerették volna. Az érintkezési forma az elnök és a játékosok között nem volt közvetlen, nem volt olyan, mint egy sportegyesületben annak lenni kellett volna. Gschwindt nagyüzemi módon vezette az egyesület ügyeit is. így az elnöknek sem jelentett nagy örömet a sokszor terhes feladat. 1931-ig így is betartotta ígéretét, s a szerződésekben foglalt vállalásait nagyvonalúan teljesítette. 1931 augusztusában viszont így nyilatkozott: ,,Egy esztendővel ezelőtt feltett szándékom volt már, hogy a sporttól visszavonulok. Akkor le is mondtam az FTC elnökségéről, ami ennek a szándékomnak az első következménye volt. A Ferencvárost azonban nem hagyhattam akkor ott, sőt a másik alapító kiválása miatt már előbb minden jog és teher a Gschwindt-csoportra szállt. Most augusztus 15-én lejárt minden szerződés, így a Ferencvárost felajánlottam anyaegyesületének, az FTC- nek. A magam részéről lemondtam az igazgatósági tagságról. A részvényeimet pedig elteszem emléknek. Emléke lesz az a köteg részvény azoknak az éveknek, amelyeket az FTC, majd a Ferencváros életében töltöttem. Megmondtam, hogy a részvényekkel semmiféle jogot, beleszólást nem kívánok tenni, az igazgatósági tagok úgy érezhetik, mintha a kezükben lenne valamennyi. Rengeteg másirányú elfoglaltságom mellett azért is vonultam vissza, mert nagyon magamra maradtam. Kritikusom rengeteg volt, de sohasem vettem rossznéven. Csak amikor valamit tenni, valamit keresztülvinni és elérni kellett, akkor is ott lehettek volna ezek a kritikusok. De ne is folytassuk. Nem olyan időket élünk, hogy a magamfajta elfoglalt ember továbbra is vállaira vehetné azokat a gondokat, terheket, amelyeket a Ferencváros elnöki tiszte jelent." (Nemzeti Sport — 1931. augusztus 28.) Gscwindt Ernő lemondása után egy évvel, egy operáció utáni komplikáció következtében elhunyt. Temetésén az FTC testületileg képviseltette magát, s búcsúzott a mecénás elnöktől. Speisegger Ernő (1884- ?) „Speisegger Ernő fellépése az egész magyar vízipólósport szempontjából nagy jelentőségű volt. Speisegger nem sokáig maradt meg az FTC pólócsapatának kapus posztján. Más ambíciók hevítették! Alighogy megismerte ezt a sportot, meglátta a fejlődési lehetőségeket, s aztán igyekezett az FTC-t, s az FTC-n keresztül az egész magyar vízipólót ebbe az irányba terelni. Speiseggert 1910-ben az FTC-ben megválasztották szakosztályi intézőnek, s így abba a pozícióba került, ahonnan alkalom nyílt a tervei megvalósítására. Speisegger látta, hogy a pólóban ugyanazok a sportbeli kvalitások rejelenek, mint a futballban, a játék éltető eleme a küzdelem, amely érdekli a tömeget, ennek a sportágnak tehát meg lehet nyerni a köSZIGETI IMRE GSCHWINDT ERNŐ SPEISEGGER ERNŐ zönséget. Ahhoz azonban, hogy a vízipóló-mérkőzések közönsége növekedjék, elsősorban arra van szükség, hogy maga a sport fejlődjön. Ha idehaza nem akar kialakulni népes bajnoki mezőny, akkor - keresni kell a külföldi kapcsolatokat. Minél több külföldi meccset játszani, fejlődni, erősödni. Ezek voltak azok a szempontok, amelyeket Speisegger Ernő maga előtt tartott, amikor átvette az FTC vízipóló csapatának a vezetését, S hogy mennyire helyes volt mindez, azt már a legközelebbi esztendők megmutatták." (Pánczél Lajos: A magyar vízipóló története) Speisegger edzősködése alatt az FTC vízilabdacsapata virágkorát élte. Európában szinte a labdarúgókéval egyenértékű pólócsapat alakult ki, s a fáradhatatlan Speisegger a vízilabda „Ma- lakyjának” számított. Bár a világháború szétszórta a híres csapatot, Speisegger hamarosan összeszedte a gárdát, s a húszas évek elejének ferencvárosi csapata ismét komoly játékerőt képviselt. Speiseggert 1930-ban szövetségi kapitányi teendőkkel bízták meg, ezért az FTC-ből kilépett, majd később kivándorolt. Vízilabdasportunk fejlesztésében és elismertetésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. 87
