Nagy Béla: Fradisták. Portréalbum 1. (Budapest, 1979)

irodisták

ték kora egyik legjobb és népszerű játékosává. Közel 20 évig játszott az élvonalban és volt a közönség egyik kedvence. A társak, a nézők csak Potya néven becézték. Nevének eredetéről, amely később igazolványába is bekerült így vallott:- Gyermekkoromban kereszt- szüleink szomszédaink voltak, s azoknak volt egy velem egyidős szintén Pista nevű fiúk. Mind a ketten „jó gyerekek" voltunk, s gyakran részesültünk szülői intelemben. Ilyenkor a Pista nevet előszeretettel toltuk arra, aki éppen nem volt ludas az ügyben. Keresztanyám éppen ezért, a félreértések elkerülése végett, mivel akkor is jól táplált gyerek voltam, mindig mondta, hogy úgy nézek ki, mint egy potyka, s el is nevezett Poty- kának. A Potyka név meghonosodott a családban, teljesen rajtam maradt, s amikor a hatalmas Nyolcház-Újvá- sórtér meccseket játszottuk, a fiúk már mind Potyka néven szólitgattak és bíztattak. Az idők folyamán a „k” betű valahogy kikopott, s a szó egyszerűbb kiejtése miatt a Potykából Potya lett.

Tóth Potya már játékos korában foglalkozott a csapat trenírozásával. 1926-ban az aktív játékot befejezve az egyesület első hivatásos edzőjének szerződtetik, vezetésével sikerült megtörni az MTK évtizedes egyeduralmát, s lerakta egy új aranycsapat alapját. Három bajnokság mellett KK, Magyar Kupa sikerek és az emlékezetes délamerikai túra fémjelzik edzői munkáját. Amikor o Ferencvárostól megvált, Olaszországban dolgozott, majd a harmincas évek közepén ismét itthon folytatta sikeres edzői pályafutását.

Mi volt sikereinek titka? A korabeli edzők munkáját általában a sémákhoz való ragaszkodás, az ötletszerűség jellemezte. Potya az edzéseket előre, szinte mérnöki pontossággal megtervezte. Ezt edzésnaplójában rögzítette, lebontva csapatrészekig és egyénekig. Minden játékosról külön kartont vezetett, ahová az életrajzi adatok a testmé-