Nagy Béla: Fradisták. Portréalbum 1. (Budapest, 1979)
SCHLOSSER IMRE Irodisták tagja volt, s ők hívták fel Ma- laky figyelmét rám, aki mérkőzésre rendelt. Malaky Mihály végignézte a meccset. Ügy látszik, hogy a látottakkal meg volt elégedve, mert a meccs végén szó nélkül elém tette az igazolási blankettát. Boldogan írtam alá, hisz ekkor már komoly fiatalember voltam, majdnem 16 éves . . . Elérkezett a nevezetes aktus, amikor eddigi társaim által nagyon irigyelve és boldogan magamra húztam a sokat Ígérő zöld-fehér dresszt. Az FTC harmadik csapatába állítottak be, itt szerepeltem először s mondanom sem kell, hogy óriási lámpalázzal. Úgy látszik azonban, hogy játéktudásom legyőzte ezt a lámpalázat, mert az első játékom után betettek a második csapatba. Ez nagyon nagy szó volt. így tehát egész hamar megnyitottak előttem a lehetőség kapui, hogy valamikor a nagy FTC játékosa lehessek. Akkor még más divat járta a csapat-összeállításnál. Ffa a center lesérült, elővették a második csapat centerét, s az volt a legtermészetesebb megoldás, ha a második csapatból állították be a megfelelő játékost. Ezért volt az, hogy akkoriban a második csapatból már csak egy lépés kellett ahhoz, hogy bejuthassunk az első csapatba. Ez a lépés hamarabb megtörtént, mintsem remélni mertem volna. Mindössze talán három meccset játszottam a második csapatban, amikor valaki megsérült és betettek az FTC első csapatába. Minden álmok beteljesülését jelentette számomra ez. A Postás csapata ellen játszottam első meccsemet. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a premier valami jól sikerült. Ellenkezőleg. Sehogy se ment a játék. Alig tudtam a labdához nyúlni. A Postások tankjai engem formálisan lehengereltek, s én amúgy is izgatott és elfogult lévén, nagyon csúfosan játszottam végig életem első komoly mérkőzését. Könnyes szemmel vonultam be a meccs végén az öltözőbe. Csüggedten és pityeregve ültem a vesztes csata után oz öltöző sarkában, úgy hogy szegény jó Malaky Misi jött vigasztalni. Ne sírj fiam! Minden gyümölcsnek érnie kell! — mondta. Amint vártam is, visszatettek a második csapatba — érni. Hozzászoktam az erős meccsekhez, s itt kezdtek amúgy is gyermekkorom óta erősen igénybe vett, de mindezideig egyenes lábszáraim görbülni, hogy azután hosszú éveken át bő anyaggal lássák el a - sportkarikaturistákat. Száműzetésem a paradicsomból körülbelül 3 hónapig tartott. Ekkor újból visszakerültem az l-be, ahol a balszélső helyén játszottam. Most már ment a játék. Meg voltak velem elégedve és én mindent elkövettem, hogy szégyenszemre ne tegyenek ki az első csapatból. Ez nem is történt meg többé. A bajnoki küzdelmek kés- hegyigmenő izgalmas harcokat eredményeztek, s mi megnyertük a bajnokságot. Képzelhető, hogy mit éreztem, mikor a bajnoki esztendő végén Magyarország bajnok- csapata tagjának vallhattam magam. Nagyon szép idők voltak ezek. Trénerünk nem volt. A gyakorlat vezetett rá bennünket arra, hogy hetenként leghelyesebb két tréninget tartani. Ezeket mi minden kedden és csütörtökön tartottuk. Tökéletesen elég volt. Az FTC akkori vezetői, dr. Springer Ferenc, dr. Gregersen Ferenc és Malaky Mihály úgy kezeltek bennünket, mintha a fiaik lettünk volna. Soha nem hallottunk tőlük szemrehányást, számonkérést, tudták ők jól, hogy mi úgyis minden tőlünk telhetőt megteszünk a sikerért. Ha kikaptunk, ők voltak azok, akik egy-egy gyengébben sikerült játék után bennünket vigasztaltak és jókedvre derítettek. Ilyen körülmények között természetes az a nagy rajongás és a végletekig menő kitartás, melyet klubunk és a zöld-fehér színek iránt éreztünk. Ez az ösz- szetartás, a bajtársi érzésnek az ápolása akkor korántsem volt olyan könnyű, mint ma. ytVíiű';, 63
