Nagy Béla: Ezerszer a győzelemért (Budapest, 1975)

H. Herrera edző is elismerte, hogy megérdemelten győzött a magyar csapat. Dicsérte a két csatárt, Albertet és Vargát, továbbá a közvetlen vé­delmet. Mészáros József: Forró légkörű mérkőzést vívtunk. A fiúk lelkesen, oda- adóan küzdöttek, átérezték, hogy nemcsak a Ferencvárost, hanem az egész magyar labdarúgást képviselik. Végtelenül örülök a sikernek, azt hiszem, győzelmünk jogosságát senki sem vitatja. Fenyvesi Máté dr.: Számomra az a legnagyobb öröm, hogy dicsőséget szereztünk a magyar labdarúgásnak. Úgy látszik, most jó sorozatban va­gyok. Gólt fejeltem az osztrákoknak, s most is! A Ferencváros egyébként két kupával tér haza. A VVK-val, amely ván­dordíj, és a tavalyi győztes Zaragoza által felajánlott kupával. Mindkettő szép, ékes dísze lesz a zöld-fehérek vitrinjének. ★ ★ ★ A 14 VVK mérkőzésen összesen 21 órát töltöttek a pályán a Ferencvá­ros játékosai. De nemcsak a pályán voltak, hanem küzdöttek szívvel, lelke­sedéssel. Úgy, ahogy elvárta tőlük a magyar közönség." AMIRE EGY ÉVTIZEDIG VÁRTUNK! A hét évtized után egy évtizedes álom megvalósulásáról, a Ferencvárosi Torna Club nagy ünnepnapjáról emlékezünk meg. Harót János a stadionavató reggelén kissé meghatódva mondta: „Csak, hogy megérhettük ezt a napot is! Szinte félek visszagondolni arra a sok nehézségre, problémára amit az évek során le kellett küzdenünk. Emlékeztek 4 évvel ezelőtt itt még a régi lelátók romjai álltak. A klubhá­zunkban a falakról omlott a vakolat... Azután félépítettük ezt az új klubházunkat, majd a lelátók alapjai is emelkedni kezdtek. Hogy néztük, amikor a stadion utolsó elemeit is helyükre emelték. Sürgettük a befejező munkákat, még a felvonulási terület rendbe­hozását is. És íme a padok már várják gazdáikat, a mi lelkes és kitartó szurkolóinkat. Megértük! — és úgy érzem nagyon megérdemeltük!” A sok-sok újságcikk mind kiemelte az új stadion átadásának jelentő­ségét, nagyszerűségét. A szomorú eredményt hozó nyitómérkőzést megelőző, felemelő stadionavató ünnepségről a legmelegebb hangú méltatást, a leg­részletesebb leírást a Magyar Hírlapban Vincze Jenő tollából olvashattuk. „ünnepelt vasárnap a főváros IX. kerülete, a Ferencváros. Május 19-én elérkezett a régóta várt nap, felavatták az FTC újjáépített labdarúgó sta­dionját. Az idő is a szurkolóknak kedvezett, az őszies esős idő verőfényesre fordult, kék égbolt, kellemes májusi időjárást adott, szép keretet az ünnepi eseménynek. Bár az üllői úti stadion kapuit csak 13,45 órakor nyitották ki, a boldog jegytulajdonosok már a délelőtti órákban elindultak a pálya felé. Az üllői úti aluljáróban, a Nagyvárad téren, a Mester utcában, a Népligetben szá­zával igyekeztek a nézők a stadion felé. A lelátók alatt alkalmi postahiva­talokban elsőnapos bélyegzővel látták el a levelezőlapokat, így azok a fila- telisták is, akik nem jutottak jegyhez, értékes emléket őrizhetnek a stadion- avatóról. Nagy rendezőgárda igazította útba a szurkolókat, mindenki könnyen megtalálta a helyét a kényelmes, szép stadionban. 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom