Nagy Béla: Ezerszer a győzelemért (Budapest, 1975)
rondra, hogy a tradíciót megszakítsa. Az FTC-nek sikerült az, amit akart, megverte, mégpedig nagy fölénnyel verte meg a BTC-t. Igaz ugyan, hogy konjunktúrák is kedveztek a ferencvárosiaknak, így mindjárt az is, hogy erős széllel kezdték a játékot, még pedig olyan erős tempóban, hogy a szél ellen küzdőknek rögtön a legerősebb és így a legfárasztóbb akczióba kellett lépniök. De ezzel korántsem akarjuk azt mondani, hogy az FTC a szerencsés konjunktúrának köszönheti győzelmét. Nem, hanem egyedül tudásának, össz- játékónak és játékosai egyéni ügyességének, s képességének reális eredménye ez a szép győzelem. Az a két goal is, amivel a győzelmet magukhoz ragadták, mesteri volt. Az elsőt a kapussal szemben állva, mintegy 25 méternyi távolságból, éles lövéssel Weisz csinálta. De nem csak ez az egy sikerült goallövése érdemel dicséretet, hanem valamennyi goallövési kísérlete, mivel a publicum elismerését vívta ki, valamenyi lövése veszélyes volt, valamennyi helyes irányú volt, valamennyinek volt ereje úgy, hogy a kapusnak valamennyit védenie kellett. Lövései előtt nem tesz sok előkészületet, amint megkapja a labdát, abban a pillanatban stoppol, s már a következő pillanatban, a legképtelenebb helyzetből is — éppen azért nagyon váratlanul — lő a goalra. Nagy kijelentéseket — különösen személyeket illetően — nem szeretünk tenni, de örüive azon, hogy egyszer egy magyar forwardot lövéséért dicsérnünk lehet, kifejezést adunk azon véleményünknek, hogy a vasárnap látottak alapján Weiszet tartjuk a legjobb magyar shootolónak. A második goal pendantja volt az elsőnek, de egésszen más zsánerű, amíg Weisz az ő goalját messziről lőtte, addig a második goalt Borbás úgy csinálta, hogy végig dribblizve az ellenfél védelmét, nagy nyugalommal közvetlen közelből röpítette a labdáját a hálóba. Az FTC többi csatárairól is jót mondhatunk. Braun és különösen Kovács az összjáték érdekében sokat tettek, Pokorny az ő szürke, produkciókban szegény, de hasznos játékával pedig a szárny-csatároknak jobbra-balra szépen osztogatta a labdát. A fedezetsorban Bródy és Gorszky az ő ismert ügyességükkel és szívósságukkal támogatták játékosaikat. Lissauerről se jót, se rosszat nem mondhatunk. A hátvédek sem technikai, sem biztonság dolgában nem állanak a csapat többi játékosainak nívóján. A BTC csapata, amely a 33-asokkal tartott mérkőzésén olyan sokat- ígérően játszott, ezúttal teljesen cserben hagyta híveit. A BTC ezen a matchen érthetetlen módon tehetetlen volt, tehetetlensége sokkal nagyobb volt, mint amennyit az FTC erőssége, képessége megmagyaráz. Mintha faxináló erővel hatott volna rájuk a ferencvárosiak tudása. Csak a BTC védelme állta meg a sarat, különösen a kapuvédő Izsó. De ezzel teljesen kimerült a dicséret a BTC-nek múlt vasárnap szerepelt csapatával szemben. A match lefolyásáról sokat nem írunk, elég ha őzt mondjuk, hogy azt a Ferencvárosi TC fölényes játéka karakterizálta. Fölényük különösen az első félidőben volt eklatáns, amikor a nagy széltől támogatva olyon ostrom alá fogták a BTC kapuját, hogy a vörös-fehér inges csatárok a pálya félvonalán túl sem tudtak jutni. A második félidőben már nem volt olyan kizárólagos az FTC támadójátéka és a BTC játékosai is többször jutottak abba a helyzetbe, hogy goalt lőhettek volna. Feljegyzésre méltó, hogy az első félidő első fele emlékezetes marad sokáig, olyan klasszikusan szép volt. A heves tempónak azonban mindkét csapat megadta az árát, mert attól kezdve nagyon lanyhult a játékkedv, sőt a match végén ellaposodott. Az esett goalokat is jellemeztük már, csupán azt tesszük hozzá, hogy az elsőt az első félidő 18. perczében, a 37
