Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)

2. Lengyelország

és a különböző feladatokat szervezett alkalmazotti munkában végezték el. Ezek az alkalmazottak részesültek az általános betegbiztosításban. Az egészségügy szervezését és működtetését az Egészségügyi Minisztérium biztosította. Az ország igényeinek megfelelően megnövelték az orvosképzés helyeit és létszámait. Tíz egyetemen (Varsó, Krakkó, Poznan, Lublin, Lódz, Gdansk, Torun, Wroclaw, Szczecin és Bialystok) folyt, ahová gyógyszerész- és fogorvosképzést is szerveztek. Ezeken az egyetemeken közel 500 tanszék működött, gyakran párhuzamos klinikákon folyt a képzés. Új tanszékeket hoztak létre az urológia, az ortopédia, a traumatológia, a gyermekgyógyászat szakágaknak, míg a szakorvosképzésnek az országos intézetek (TBC Intézet, Anya- és gyermekgyógyászati Intézet, Munkaegészségügy, Vidékegészségügyi (népegészségügy) Intézet, Onkológiai Intézet, Közegészségügyi Intézet stb.) szolgáltak bázisául. Az egyetemeken és országos intézetekben könyvtárakat, dokumentációs központokat is szerveztek. Egységesítették az orvosi folyóirat és könyvkiadás ügyét, mindenről az állami Orvosi Kiadó gondoskodott, a központi költségvetésből. Lényeges volt az orvoslétszám emelkedése: 1938-ban 10 ezer lakosra 3,7 orvos jutott, ez 1950-re 4,1,1968-ra 13,8 főre módosult.

A nővérek és középkáderek száma is növekedett: 1938-ban hatezer, 1968-ban 92 ezer volt létszámuk, vagyis 10 ezer lakosra 28,4 fő jutott.

Látványosan nőtt a kórházi ágyak száma: 1938-ban 10 ezer lakosra 19 betegágy jutott, 1950-ben ez 39,9-re emelkedett, 1968-ban már 61,4 volt. Lengyelország újjászületése után (1918) 181 kórház működött 16.445 betegággyal. Ebből 2 állami, 71 megyei, 83 társadalmi-egyházi és 25 magánkórház volt. A hadseregnek 650 kórháza működött 38.000 betegággyal, melyeket fokozatosan polgári intézménnyé alakítottak át. 1938-ban 632 kórház működött 69.361 betegággyal, ami közepes ellátottságot jelentett európai összehasonlításban. A kórházi hálózaton kivűl 94 szanatórium is működött magán gyógyintézményként. Jelentősen javultak a népbetegségek mutatói: 1938-ban 10 ezer lakosra 180 tbc-beteg jutott, ez 1950-ben 10,5 főre módosult, míg 1968-ban már csak 3 fő megbetegedést regisztráltak. Az elhalálozottak közül a tbc betegek aránya 13,8%, 1950-ben 9,1% 1968-ban mindössze 3.2 % volt. Hasonlóan alakultak más népbetegségek arányai is. 1938-ban 12 ezer orvos állt a lengyel egészségügy szolgálatában, amit 5 ezer katonaorvos egészített ki. A városokban egy orvosra 2.700 lakos, vidéken 14,5 ezer lélek jutott.

81