Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
2. Lengyelország
gráfiák szerkesztése. 1939-ben orvosdoktori disszertációját a krakkói egyetemen védi meg és katonaorvoslás-történetet tanít a katonai, és általános orvostörténetet a varsói polgári orvosi karon. Közben őrnagy- gyá, majd alezredessé léptették elő. 1939-ben frontszolgálatra vonul, a Jaroslawban berendezett kórházat vezeti, német fogságba esik, de megszökik. Bekapcsolódott a titkos orvosképzésbe, de feljelentés után a Gestapo letartóztatja, és előbb a retteget varsói Pawiak börtönbe, majd a Gross-Rosen koncentrációs táborba viszik. Innen is megszökött és a varsói felkelés idején - felkelő orvosként - hol betegeket gyógyít, hol egykori értékes orvosi könyvtárának „roncsait" menekíti. 1945 után a lengyel egészségügyi miniszter - már polgári állományban - kinevezte a varsói Központi Orvosi Könyvtár igazgatójának, az Orvosi Kiadó vezetőjének, bár tevékenysége főleg egy új könyvtár felállítására irányult. Jelentős könyvtárat szervezett, európai jelentőségű lett az általa szerkesztett orvosi bibliográfia, amelynek szerkesztőségét 35 évig irányította. 1946-ban Poznanban az orvostörténelem tárgyköréből habilitált, egyben a varsói egyetem orvosi karán rendkívüli, majd rendes egyetemi tanárként az orvostörténelmet adta elő. Valójában a varsói orvostörténeti intézet a Központi Orvosi Könyvtárban működött, Konopka és munkatársai sokáig itt tartották az orvostörténeti előadásokat, foglalkozásokat. Konopka tagja volt a Lengyel Orvostörténeti Társaság elnökségének, 1971-ig szerkesztette az Archiwum Historii Medycyny i Filozofi folyóiratot. 1970-ben nyugdíjba vonult, a varsói orvostörténeti tanszék élén Felix Widy-Wirski, majd 1979-1991 között Marcyn Lyskanowski állt. 1992-től Andrzej Sródka volt Varsóban az orvostörténelem professzora, aki 2002-től Krakkóban is ellátta ugyanezt a feladatot. 1945 után Varsóból Lódzba helyezték át a Lengyel Katonaorvosi Akadémiát, részben azért, mivel a háború alatt minden varsói intézmény elpusztult, részben egészséges feltételeket kívántak teremteni a lengyel felsőoktatásban. Igaz, a lódzi polgári orvosképzés a vilnói egyetem áttelepii lésével vette kezdetét, 1946-tól az orvostörténeti előadásokat Jan Szmurló (1867-1952) egyetemi tanár tartotta, akit 1938-ban neveztek ki Gasiorowski utódaként Vilnóban. Szmurló 1892-ben végzett Varsóban, katonaorvosként vett részt 1905-ben Mandzsúriában az orosz-japán háborúban, Az első világháború alatt az orosz hadseregben szolgált. 1923-tól a vilnói egyetemen az orr-fül-gégészeti 76
