Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
2. Lengyelország
elvesztette, krakkói egyetemi tanulmányait vallási közösségének egyik tanulmányi alapítványa segítette. Előbb filozófiát, majd orvosi tanulmányokat folytatott. Szoros szálak fűzték a lengyel nemzeti mozgalomhoz, így 1850-ben ezért akadályozták meg magántanári kérelmét. 1846-ban tagja volt a galíciai Nemzeti Bizottságnak, 1848-ban a krakkói polgári mozgalom egyik szervezője lett. 1848-ban jelöltette magát a galíciai tartományi parlamentbe, birodalmi alkotmányt követelő programmal, bár a választásokon csak néhány szavazattal szenvedett vereséget.12 Lengyel nemzeti és polgári liberális felfogása miatt politikai tevékenységét ellenezte a krakkói zsidóság konzervatív vezetősége, az osztrák rendőrség állandó megfigyelés alatt tartotta. Szerény körülmények között élt, hiszen végzése után több évig a krakkói zsidó kórházban dolgozott minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, 1850-től pedig - már fizetéssel - főorvos helyettes volt. Kollégái közül többen kifogásolták a heti egy alkalommal tartott „ingyenes rendelését", amit ugyan lakásán tartott, de felekezeti hovatartozás nélkül foglalkozott a megjelent betegekkel. A rendőrségi megfigyelés és a tevékenységét ért bírálatok ellenére (vagy emiatt) 1861-ben ismét politikai szerepet vállalt. Bécsben a krakkói zsidó küldöttség tagjaként tárgyalt a belügyminiszterrel Galícia jövőjéről. Itt ismét hangsúlyozta a lengyelek teljes nemzeti jogainak visszaadását, a polgári jogok kiterjesztését. Kiemelte, hogy Galícia legnagyobb belpolitikai baja a vallási megosztottság, mivel az itt élő nemzeteket egymás ellen heccelik. Sokat idézték beszédének fő gondolatát: „az állam társadalmi szövetség a szabadság biztosítására, ahol semmi helye nincs a nemzeti és vallási gyűlöletnek." Éppen a magyarországival egy időben bekövetkezett politikai enyhülés légkörében adta be 1862-ben az orvostörténelem tárgykörében magántanári kérelmét, „Az iskolán kívüli orvostudomány" címmel, amit elnyert, csak a nyilvános előadás jogát nem kapta meg. Az 1867-es magyar-osztrák kiegyezést követően újabb politikai enyhülés következett be Galíciában is, és ennek következtében engedélyezték Oettingernek is az egyetemi előadás megtartását. Ebben nagy szerepe volt Stanislaw Janikowskinak, a törvényszéki orvostan és az orvosi rendészet professzorának, aki részben az egyetem vezetőségétől, rajtuk keresztül a bécsi Oktatásügyi Minisztérium egyetemi ügyek referensétől azt kérte, hogy Oettingert rendkívüli egyetemi tanárként bízzák meg az orvostörténelem előadásával, azaz heti két alkalommal az 12 Skulimowski: i.m. 65
