Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
2. Lengyelország
Varsóban szerezte, 1867-ben kiadta a lengyel gyógyszerkönyvet, 1869-ben pedig a farmakognózia kézikönyvét. Leon Cienmkowski (1822-1887), varsói születésű, Szentpéterváron végzett orvos, a tudományos orosz bakteriológia első kiemelkedő egyénisége, előbb Harkovban, majd Odesszában volt professzor, de végül nem sikerült neki visszatérni a varsói egyetemre. Walery Podwysocki (1822-1892) Dorpatban végzett lengyel farmakológus, majd a kazanyi egyetem farmakológia professzora lett. Kijevben a klinikai dermatológia megteremtője Ludwik Górecki (1825-1885) volt, aki 1858-ban Kijevben végzett és egész pályafutása is ide kötődött. Jan Balinski (1827-1902), a szentpétervári egyetem első pszichiátria professzora lett, akit az orosz orvostörténelem az orosz pszichoterápia és neurológia megteremtőjeként tisztel. 1877-ben hívta meg tanszékére Balinski professzor Jan Mierzejowskit (1838-1908), akinek a pszichózisokról írt könyve alapvetés az orosz orvostudományban. Ugyancsak Górecki iskolájának tagja volt Alfons Erlicki (1846-1902), akinek pszichiátriai kézikönyve ugyancsak alapvetés az orosz pszichiátria tudományában. Marceli Nencki (1847-1901), lengyel biológus Berlinben szerzett orvosi oklevelet (1870), aki Szentpéterváron alapozta meg az orosz biokémiai kutatásokat. Harkovban működő kiváló bakteriológus volt Wlodzimierz Wysokowicz (1854-1912) professzor, a kolera és himlő elleni gyógyszerek kutatója. Wlodzimierz Podwysocki (1857-1913) az általános kórbonctan professzora lett Kijevben, az ő szaktanácsai alapján szervezték át az odesszai és a szentpétervári orvosképzést. 2.7 A lengyel emigráció orvosai _______________________________ A lengyel történelem sajátossága, hogy nagy sorsfordító események után lengyelek ezrei kényszerültek emigrációba. A lengyel területek felosztásai után inkább a szomszédos államokban alakultak ki lengyel kolóniák, majd az 1831. évi felkelés után Nyugat-Európában formálódott ki jelentős létszámú lengyel közösség, az úgynevezett nagy emigráció, amelynek központja Párizs, vezetője pedig Czartoryski herceg volt. A nagy emigráció külföldre sodorta a lengyel értelmiség legértékesebb tagjait, köztük sok orvost, akik fényes karriert futottak be különböző francia, angol és német egyetemeken. Az összetartó és megtartó erő a kolónia volt, az a közösség, amely megtartotta nyelvét, hazafias intézményeit, iskolákat alapított, és a lehető legközelebb lakott egymáshoz. Ebben vezető szerepet játszott az emigrációban is hatékony 47
