Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
6. A Délszláv medicina
megvalósítani. Ebben számíthatott - többek között - az itt élő szer- bekre is. A 19. század legelején a himlő elleni védőoltást a hatóságok rendkívüli buzgalommal népszerűsítették. A magyar kiadványokkal egy időben a pesti nyomdában megjelent a szerb nyelvű ismertetések sora is, amit Josif Putnik (1777-1830) karlócai teológiai tanár írása nyitott meg „Nastavlenie o kraviih ospice" címmel. Az állam igénybe vette az egyházak szolgálatait is a védőoltás népszerűsítésére: a papok keresztelések, különböző egyházi rendezvények, istentiszteletek után buzdították a híveket gyermekeik beoltására. A törvény kötelezővé tette a védőoltás beadását (1805), de a tömegek bizalmatlanok voltak. Évtizedeknek kellett eltelni, míg sikerült a tömegek bizalmatlanságát legyőzni, habár az oltás kezdettől fogva kiváló eredményekkel járt. A gazdagok gyakran letagadták a gyermekeiket, nehogy be kelljen fizetni az oltásért járó 15 krajcárt, míg ugyanez a szegények esetében teljesen ingyenes volt. A felvilágosult abszolutizmus az állam legfontosabb feladatai közé emelte a közegészségügyet és a vele érintkező területeket, amelynek törvényi előkészítése III. Károly (1710-1740) uralkodása alatt kezdődött meg. Kialakultak az ország kormányzati szervezetei (Helytarótanács, Vajdaság, Határőrvidék, Erdélyben a Gubernium), amelyeken belül kialakították a közegészségügy igazgatási szervezeteit. Az 1770-ben kiadott egységes egészségügyi törvény nemcsak illeszkedett a Habsburg Birodalom hasonló törvényei közé, de egységes igazgatási szervezet kialakítására törekedett. Ebből a szempontból a Délvidék előnyös helyzetben volt, mivel Kamarai kormányzás alatt állt, a bécsi udvar az általa hozott törvényeket és rendelkezéseket minden alkudozás nélkül végre tudta hajtani. A Délvidéken működő orvosok, sebészek és okleveles bábák száma lassan gyarapodott, nemzetiségi arányokat követve szinte 1/3- 1/3 arány volt a magyar, szerb és német orvosdoktorok és sebészek között. Amíg a 19. század legelején az adott térségben 39 egyetemen végzett orvosdoktor és 65 okleveles és vizsgázott sebész működött, ez a század végére 147-120 arányra változott. Ez az első világháborúig annyiban változott, hogy az orvosok száma 160 főre emelkedett, a sebészek viszont - az 1872-es egyetemi reformok következtében, mikor a hároméves sebészképzést megszüntették - 37 működő seborvosra és szülészmesterre csökkent. Az ötezer lakosra jutó orvosdoktor száma 200
