Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)

5. Bulgária

igazodó gyógyszertári rendszer alakítottak ki. Szovjet segítséggel megkezdték a hazai gyógyszergyárak szervezését.

A második szakaszban (1950-1971) alapvető változást hajtottak végre az orvos- és gyógyszerészképzés vonatkozásában: öt orvosegyetemet szerveztek, illetve alakítottak át. Szófiában általános, fogorvos és gyógyszerészképzés mellett orvostovábbképző kart, Plovdivban általános orvos és fogorvosképzést, Várnában, Plevenben és Sztara Zagorában általános orvosképzést szerveztek. A kialakított orvosképző és szakorvosi intézetek rendszere hű tükörképe volt a szovjet orvosi rendszernek, a legfelsőbb igazgatási központ az Egészségügyi Minisztérium lett, amely alá tartozott az ellátás, a képzés, a szakmapolitika. Ebben a rendszerben váltak egységessé az orvosképzés követelményei, a tanszékek és klinikák hálózata. Az orvostársasági élet is „egységesedett". Az egészségügyi- és orvosszakszervezet látszólag ellátta az érdekvédelmet, míg az orvostudományi társaságok egy része (belgyógyászat, sebészet, nőorvoslás, társadalom-orvostan stb.) az Orvosszövetség szakosztályaiként működtek tovább. A szakosztályként működő orvostársaságok 1971-ben önállókká lehettek, országos társaságokként működtek tovább. Az erőteljes intézkedések nyomán az orvosok létszáma 1972-ben 18.770 fő, a fogorvosoké 3.701, a gyógyszerészeké 3.055, a felcsereké 5.479, a bábáké 7.122, a kórházi nővéreké 34.683 fő volt. Egy orvosra még 8.000 beteg jutott, és bár minden körzetben működött orvos, sok helyen a körzetek területe igen nagynak bizonyult. Az egyetemeken kötelező tárgy lett az orvostörténelem, amelynek nagy eseménye 1978-ban a Plovdivban megrendezett Nemzetközi Orvostörténeti Kongresszus volt.

187