Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
4. Románia
Jacob Felix, jeles közegészségtani szakember lett. Felméréseik szerint az erősen agrárjellegű, gyenge iparral rendelkező ország egészségi állapota, főleg vidéken, nagyon rossz volt, amelyet még a járványok (pellagra, malária, tbc és számtalan fertőző betegség) sújtottak, kevés volt az orvos, a kórházi lehetőségek szűkösek voltak. A helyzet javítására országos és helyi közegészségügyi tanácsokat szerveztek, vonatkozott ez a nagyvárosokra (Bukarest, Iasi, Focsani, Galati, Botosani), amelyek nemcsak a maguk szintjén hoztak preventív intézkedéseket, de kidolgozták az egészségügy - többszintes - fejlesztésének terveit is. Ugyancsak megfelelő intézkedések hatására az egészségügyi körzetekben 200 orvosdoktor, 130 a „Davila-iskolát" végzett orvos- és sebész, gyógyszerész tevékenykedett. Ekkor az ország orvos- és betegellátásában 1015 végzettséggel rendelkező működött. 1864-ben Davila összekülönbözött Mihail Kogalniceanu miniszterelnökkel és lemondott tisztségéről. Hivatali ideje (1869-1874) alatt az átalakítást szolgáló intézkedések és törvények sora született meg: kidolgozta a kórházfejlesztés programját, az orvosi igazgatás alsó és felső formáinak rendszerét. Ennek egyik formája a kerületi orvosi intézmény lett, amely pozíciókat a legtöbb helyen a Davila-iskola végzettjei foglalták el, akik ingyenes orvosi ellátást kellett nyújtsanak a szegényeknek, a gyermekeknek és a magányos öregeknek. Ez vonatkozott a gyógyszerellátásra, a védőoltások beadására, a települések - utcák, vágóhidak, kereskedelmi egységek - tisztaságának ellenőrzésére. Ezzel egy időben szorgalmazta az orvosi felvilágosítás megszervezését, a román gyógyszerkönyv kiadását, amelyet végül Constantin Hepites (1802-1890) szerkesztett és adott ki 1862-ben. 1874-ben a román parlament elfogadta az egészségügyi törvényt, amely szerint az egészség- és közegészségügy irányítása a Belügyminisztérium megfelelő államtitkárságának feladata lett, az Egészség- ügyi Főtanács előkészítő, véleményezési és indítványozási jogkörrel rendelkezett. Az új törvény szabályozta a járványügyet, a munka- és iskola-egészségügyet, a kórházügyet stb. Sok vonatkozásban hasonlított a magyar közegészségügyi törvényhez. 1898-ban a román közegészségügyi törvényt járványügyi vonatkozásokban korszerűsítették, elsősorban a tbc-, a vérbaj és pellagrás betegségek elleni védekezés és a terápia vonatkozásában. 1910-ben - loan Cantacuzino államtitkár és jeles bakteriológus javaslatára - ismét módosították az egészségügyi 167
