Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)

VII. A sebészek társadalomban betöltött szerepének eltérő formái

VII. A sebészek társadalomban betöltött szerepének eltérő formái 243 beszélt, viszont egy három- és két négynyelvü is volt közöttük (hárman tudtak latinul, ketten magyarul, heten németül). Újvidék tizenkét seborvosa közül kettő-kettő beszélt egy, három, négy illetve öt nyelven, négy pedig kettő nyelven, és összesen csak hárman ismerték a latint (nyolcán a németet, négyen a magyart).1310 * * A sebészek társadalmi megbecsültsége időben, térben rendkívül nagy változa­tosságot mutat. A 16-17. században, egyidejűleg a sebészet fürdős és borbély szakmán belüli előtérbe kerülésével, egyre megbecsültebbek lettek annak mesterei. 1. Lipól pe­dig 1686-ban felemelte az addig sokak szemében (a vér miatt) „tisztátalannak” tartott sebészetet a többi, tisztes kézművesség mellé. Innentől kezde hivatalosan is nagyobb preszlizzsel bírtak a seborvosok, ugyanakkor megjegyzendő, hogy ezen a téren már az 1500-as években is nagy regionális eltéréseket lehet tapasztalni. A fürdősök, borbélyok elismeréséhez hozzájárult, hogy már ekkor ők alkották a különböző gyógyítók között a legnagyobb csoportot, s az orvosdoktorokkal ellentétben a lakosság közülük valónak te­kintette őket.11" A városi seborvosnak több lehetősége volt meggazdagodni, presztízzsel bíró posztot is betölthetett, feladatot vállalhatott a város életében. Schmall Lajos statisz­tikája szerint Pest városban 1687 és 1848 között 209 személy volt tanácsos, ebből egy fürdősként, három sebészként tevékenykedett.1 313 Szabad királyi városoknál a céhbe tör­ténő felvétel feltétele volt a polgárjog megszerzése is, e kettő már eleve feltételez némi vagyoni alapot az illető mesternél. A debreceni borbély-sebészek már a 17. századtól ál­talánosan megbecsült tagjai voltak a város közösségének. A költő Csokonai apja, a győri származású Csokonai József soproni lanulóévek után került a cívis városba, ahol Hollósy Andrásnál töltött munka után telepedett le, a Piac utca és a Hatvani utca sarkán nyitva rendelőt. Jó kapcsolatban volt a városiakkal és annak főorvosával, Hatvani Istvánnal is, a sebészcéh atyamesterének választotta és a Református Kollégium lakóit is el kellett lát­nia. Művelt, érdeklődő ember volt, akinek feljegyzéseit egy évszázaddal később felhasz­nálták Debrecen történetének megírásakor. Itt jegyeznénk meg, hogy nem csak Csokonai apja volt sebész, de Herman Ottóé (Herman Károly polgári seborvos, 1828-ban végzett Pesten) és Friedrich Schilleré is (Johann Caspar Schiller hadseregben szolgáló sebész), illetve ahogy fentebb láthattuk, Korányi Frigyesé is.1313 Egy város életében betöltött szerepüket (például tanácsos, gyám) a tanácsülési jegyzőkönyvek átnézésével, vagyoni viszonyaikat végrendeleteik, hagyatéki leltáraik fel­dolgozásával lehet elemezni. Ezt néhány 18. századvégi pesti sebész hagyatékán keresz­tül szeretném szemléltetni. Matthaeus Landgraff a szegényebb sebészek közé tartozott. Pest városában született 1740. szeptember 18-án és itt is tanult, 1760. május l-én sza­badította fel Boráros Ferenc, majd az elsők között, 1771. november 20-án vizsgázott le Nagyszombatban.1314 Rá egy évre szerzett polgárjogot és nyitott sebészműhelyt Pesten.1315 I3I0MNL OL C 66 1785 I-, 85. alapján 1111 Magyarországon, ahol a török veszély miatt még inkább szükség volt borbély-sebészekre, már a 16. században nagyobb presztízzsel bírtak. A társadalmi elismertségre utal például egy pozsonyi seborvos 1559- ben kelt végrendelete, amelyben aranyozott és ezüstözött eszközöket sorol lel. MOH III. 197. (787. ssz.), Jütte 1994. 48., MEwald 1962. 10. i,i2A legtöbb szakma kevés emberrel képviseltette magát, kiemelkedő számmal esak a Schmall állal összefoglaló néven tisztviselőknek nevezetteket (67 fő) és a kereskedőket (15 fő) láthatjuk a sorokban. Schmall 1899. 175. 1313Csejtei 1990. 10-16., SOTH l/f 2. kötet 786. (296. ssz.) l3l4SOTH Lt. l/f 2. kötet 398. (7. ssz.) I3I5BFL IV.1202.V I. kötet 439. A műhelyéből kikerülő egyetemi diplomás scbészmcstcrck: Josephus Bericht, Joannes Gotwill, a soproni Szokolay József, a pesti Ferdinand Schneid, 1776 és 1789 között tanullak nála. SOTE Lt. l/f 2. kötet 445., 489., 495. (376., 698-699., 740. ssz.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom