Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
IV. A 18. századi magyarországi sebészképzés céhes formái, a hazai sebész- és borbélycéhek működése
34 IV. A 18. századi magyarországi sebészképzés cchcs formái, a hazai sebész- és borbélycéhek működése 4.1. Orvos - sebész, fürdős, borbély és egyéb alsóbb szintű gyógyítók A sebészet a középkorban vált le az akadémikus orvoslásról: a gyógyítás ekkor még elsősorban a szerzetesrendek feladata volt Európában, ám az egyház az 1163-as tours-i, majd az 1215-ös IV. lateráni zsinaton megtiltotta a felsőpapságnak a vér miatt tisztátalannak tartott sebkezelést (pontosabban az égetést és a sebészi metszést), 1219-ben pedig III. Honorius pápa minden felszentelt papnak megtiltotta, hogy orvosi tanulmányok céljából távoltartsa magát egyházi feladatainak ellátásától. (A rendeletek „megfogadását” jelzi, hogy többször ki kellett adniuk.) Magyarországon 1279-ben, a budai zsinat határozataiban mondták ki, hogy szerzetesek nem végezhetnek véres műtéteket.131 A sebészetben ezért, amely innentől kezdve kézműves mesterségnek számított, az elmélet helyett az empíria lett hangsúlyos. A test felületén lévő elváltozások kezelésének színtere a középkorban a fürdő lett, ahol az egyszerűbb személyi higiéniás szolgáltatásokhoz (fürdés, hajvágás, borotválás) csatlakoztak az orvosi jellegűek is (érvágás, köpölyözés, sebkezelés, kötések készítése). A fürdőscéhekből kiszorított legények önálló praktizálásából alakult ki a borbély mesterség. A borbélyok a fürdés kivételével ugyanolyan kezeléseket (haj- és szakállnyírás) végeztek, mint a fürdősök, az orvosi jellegű szolgáltatás mindkét csoportnál fokozatosan kapott egyre nagyobb hangsúlyt. Ám a 16. századtól a szifilisz megjelenésével, mely terjedéséhez kitűnő terep lett a fürdő, a fürdősök vesztettek társadalmi presztízsükből. A fürdős szakma becstelen voltának oka a szifilisz mellett lehetett a 15-16. században a fürdőkben eluralkodó prostitúció is (vagy annak a vádja), a fürdők tisztításának alantas volta vagy egyesek szerint a fürdősök alacsonyabb társadalmi osztályokból történő kikerülése. A 17-18. században mindkét csoportnál előtérbe kerültek az orvosi szolgáltatások. Magyarországon 1689-ben mondta ki I. Lipót a fürdős-szakma tisztességes voltát és elrendelte, hogy a fürdősök fiai más kézműves céhekbe is felvehetők legyenek. Mária Terézia 1773-ban a sebész ( Chirurg, Wundarzt) név alatt egyesítette a borbély- és fürdős céheket.132 A céhes keretek között működő, polgári munkát végző fürdősök (balneator, Bader, Schröpfer, Skarifikant) és borbélyok (barbitonsor, Barbier, Scherer) mellett megemlíten- dők még a nem céhekben dolgozó seborvosok. Ezt két nagyobb csoportra lehet osztani: a katonai szolgálatban álló felcserekre, ezredsebészekre (Feldscherer, Regimentschirurg), valamint a civil lakosság körében praktizáló vándorgyógyászokra (circumforanei), akik egyes betegségek kezelésére specializálódtak: kőmetszők (lithotomus, Steinschneider), sérvmetszők (herniotomusok, Bruchschneider), szemészek (Okulist, köztük hályogműtők: Starstecher), fogászok-foghúzók (dentista, Zahnbrecher).133 Utóbbiak között, mivel munkájuk alkalmi és ezért nehezen ellenőrizhető volt, sok szélhámos is megfordult, rontva ezzel a többi gyógyító hitelét, és nagy károkat okozva a pácienseknek.134 A Hely131 „Ecclesia abhorret a sanguine”. Kulhanek 1996. 14-15., Gortvay 1953. 47. 132 MOE 111. 158. (643. ssz.), Weinberger 1990. 24-29., 38., Besl 1993. 14-15., Kulhanek 1996. 29-30. ,33Sandcr meg megemlíti az udvari szolgálatot teljesítő sebészeket (Hofchirurg, Leihchirurg). Magyarországon ilyen alkalmazott sebészekre nem nagyon találni példát, de az alkalmazott seborvosok között a vármegyei- és városi sebészek mellett az uradalmi cs kamarai sebészeket emelnénk ki. Sander 1989. 54-56. i34MOE I. 76. Magyary-Kossa Gyula minden vándorgyógyászt kuruzslónak nevez, noha nem minden specialista volt szélhámos, vagy tudatlan orvosló.
