Simon Katalin: Sebészet és sebészek Magyarországon 1686-1848 - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 5. (Budapest, 2013)
VII. A sebészek társadalomban betöltött szerepének eltérő formái
228 VII. A sebészek társadalomban betöltött szerepének eltérő formái Amint az egyes családok életén keresztül láthattuk, a Generale Normativum kibocsátása, majd az orvosi kar Nagyszombatról Budára, majd Pestre helyezése alapjaiban változtatta meg a korábbi, céhes alapokon működő sebészetet. Az előbbi hatására döbbentek rá a fiatalabb generációk, hogy praktizálási joguk elnyeréséhez többé nem elég a céhen belüli tanulmányok elvégzése, így átmenetileg köztes megoldásként a céhen belül végzett alapozást, és az egyetemi vizsgát választották, amivel egyszerre tehettek eleget mindkét rendszer kívánalmainak. így volt a legtöbb esélyük biztos állás találására, mert míg az előbbi hozzásegíthette egy műhely nyitásához, megörökléséhez, addig a másik megadta nekik a szabad praktizálás jogát. Az egyetem közelsége szintén ösztönzően hatott a sebészetet hallgatókra. Míg annak nagyszombati évei alatt csak négy budai származású szerzett diplomát, a budai érában már tizenegyen. Az érdeklődés folyamatos növekedésének eredményeképpen Pesten 1787-től 1815-ig negyven budai származású diák kapott sebészmesteri diplomát. A vizsgált családok mindegyikén a budai polgárságba való beilleszkedés különböző változatát láthatjuk. A Christenek, Zaglerek, Haslingerek és a Rosendorfszkyak külföldről jöttek Budára. Elsődleges céljuk a polgársággal együtt a működésükhöz elengedhetetlen céhtagság megszerzése volt, ami sikerült is nekik. Idősb Ferdinand Haslinger a társadalmi megbecsülés mellett anyagi biztonságot is ki tudott vívni, aminek egy részét fiai tanittatására használta fel. Fiai ennek eredményeképpen sikeresen folytathatták a család orvosi, sebészi munkáját, igaz, már nem Budán. Anton Rosendorfszky emellett még előnyös családi kapcsolatok kialakításával is biztosította helyzetét. Fia szintén budai sebész lett, halála után azonban a családban nem maradt más, aki ezt a hivatást választotta volna. A harmadik, az Andreics család az előzőektől eltérően már korábban, a 17. század végén megtelepedett Budán. Számukra a beilleszkedés nehézsége elsősorban eltérő vallásukban rejlett. Georg Andreics katalizált a családon belül, és így kaphatta meg a rácok kollektív jogaival szemben egyénileg a polgárjogot, és vele a céhtagságot. Tehetséges fia a pesti egyetemen kapott munkát, igaz, kiemelkedő karriert nem tudott befutni. A Rosendorfszky családhoz hasonlóan halála után az Andreicsek között se akadt már olyan, aki a sebészetet választotta volna. A legnagyobb múlttal rendelkező család a Christeneké és a Zaglereké volt: ezen két família tagjai mindig jó érzékkel választották ki, mikor milyen lépéseket érdemes tenni a biztos megélhetésért és társadalmi elismertségért. 7.2. Küzdelem a monopóliumért: orvosi támadások a sebészek ellen A sebészek és orvosok közti újkori konfliktusok gyökerei - ahol voltak -, a 18. századba nyúlnak vissza. Az ellentétek tétje ekkor még a sebészek kompetenciája és ebből fakadóan az ő megélhetésük volt (lásd Bulli Jakab főorvos és a pécsi sebészek esetét). Az egyetemi vizsga elterjedésével az orvosok és sebészek közötti konfliktusok is más formát öltöttek. A sebészek elleni támadások célja a reformkorban már gazdasági, egzisztenciális indíttatású volt, miután a húszas években megkezdődő tömeges képzés fel
