Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
III. Magyarország a XVIII. század első felében
111. MAGYARORSZÁG A XV11I. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN Köleséri Sámuel (1663-1732), Erdély főorvosának portréja ham említett müvében.4 Az ország életének minden vonatkozásában, így természetrajzát illetően is igen fontos forrásnak számítanak Bél Mátyás írásai. A lakosság életkörülményeit, a földek müvelhetőségét, ebből eredően táplálkozási szokásait és mindennek végeredményeként egészségi állapotát nagyban befolyásolták az ország területét beborító hatalmas mocsarak. A bujdosóknak régebben menedéket nyújtó lápok és mocsarak ekkor már a földművelés, a megélhetés gátjává váltak. A megmaradt termőterületeket sorozatosan elöntöt- ték az áradások, a víz visszavonulása után a hihetetlen mennyiségű szúnyog terjesztette a betegségeket (elsősorban a maláriát), különféle rovarok és rágcsálók pusztították el a maradék terményt.5 Különösen a század első feléből ismertek a félelmetes sáskajárásokról szóló beszámolók. Az embereket áldozatul szedő járványok mellett az állatjárványok is szinte folyamatosnak tűnnek, az egyes járványok mondhatni megszakítás nélkül egybefolynak. Az ország közegészségügyi állapotát több tényező befolyásolta: a civilizáció, a kulturáltság és műveltség szinvonala és a gazdasági helyzet. Az egyoldalú és elégtelen mennyiségű táplálkozás, a rossz minőségű ivóvíz mellett a falvak és városok tisztátalansága (szennyvíz, szemét, emberi és állati ürülék stb.) melegágya volt a különféle betegségnek. A parasztság lakáshigiéniája elrettentő volt. Sok helyen földbe vájt odúkba laktak, de az épített házak sem voltak egészségesek, sötét, szellőzetlen, piszkos állapotuk miatt. A testi higiénia is hasonló volt, bár a török lakta területen sok fürdő maradt meg, a tisztálkodás szokása szinte ismeretlen volt, a fürdőket inkább csak érvágás, köpölyözés céljából keresték fel. Az egészségügyi személyzet (orvosok, seborvosok, borbélysebészek, bábák) létszámáról és a gyógyító intézmények mennyiségéről 1724-ben készített egy felmérést a helytartótanács, de a hiányos adatszolgáltatás miatt csak 1750 körül tudott viszonylag elfogadható képet alkotni. Becslések szerint 1720 táján az egész ország területén mindössze 37 orvosdoktor és kb. 120 gyógyítással foglalkozó borbély, érvágó stb. működött, 19 hivatalos gyógyszertár látta el orvossággal a lakosságot. A tanult orvosok általában a városokban tevékenykedtek, de a területi 4 SYDENHAM, Thomas: Opera medica. Tomus 1-2. Genevae, De Toumes, 1736. 5 BEL Mátyás: Magyarország népének élete 1730 táján. Vál.,ford.: Wellmann Imre. Bp., Gondolat K., 1984.
