Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
XII. Az orvoslás és az egészségügyi felvilágosítás kiadványai
XII. AZ ORVOSLÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI FELVILÁGOSÍTÁS KIADVÁNYAI betegedett - a 414 kezelt beteg közül 242 meggyógyult, vagyis ez az arány lényegesen kedvezőbb képet mutatott. A nagy járvány idején szerzett tapasztalatait összegezte 1766-ban kiadott munkájában,117 amelyben kifejti a megelőzést is meghatározó lehetséges fertőződé- si forrásokat: a közvetlen érintkezést, a közvetett (valamely tárggyal továbbított), valamint a levegő által vitt kórokozó veszélyét. Az eredményesnek tartott terápia Chenot értelmezésében mindenképpen a szervezetben lévő mérgező anyagok eltávolítására irányult, vagy a belgyógyászat módszereivel (izzasztás, hánytatás, vérlebocsátás), vagy sebészeti beavatkozással (az un. bubók megnyitása, kitisztítása). A sikeres gyógyulás számos egyéb - a beteg egyéni adottságából származó - körülmény függvénye is volt Chenot értelmezésében, nagy fontosságot tulajdonított a beteg lelki egyensúlyban tartásának és nem utolsó sorban a megfelelő, szakszerű ápolásnak. 118 Az 1770 őszén, Dél-Erdélyben kitörő újabb pestisjárvány idején már sikerült Chenot-nak eredményesen alkalmazni korábbi tapasztalatai eredményét, az elméleti kutatások következtetéseit. A védelmi stratégia kidolgozásában és végrehajtásában törvényes háttérként szolgált az éppen ebben az esztendőben kibocsátott és érvénybe léptetett Generale Normativum Sanitatis is, amelynek második része teljes egészében a járványok esetén alkalmazandó rendszabályokat tartalmazza.119 Az előírások kiterjednek a veszteglő állomások, a kordon működésének szabályaira (mit kell tenni a fertőzött területről érkező emberrel, állattal, gyanús árúval, mennyi ideig tart a megfigyelés stb.) Tartalmazza a veszteglő állomások személyzetére vonatkozó rendszabályokat, hosszasan ismerteti a járványos területről szállított - a kórokozó terjesztésében veszélyesnek számító - árufélék, valamint a személyes holmik, ruhaneműk fertőtlenítésére vonatkozó rendelkezéseket. A bécsi udvar járványügyhöz való viszonyulását jellemzi, hogy II. József- már társuralkodói minőségében is — rendszeresen „szemlézte” a veszteglő állomásokat is. József szemléletét, uralkodói és emberi magatartását — mai szóhasználattal - a szociális érzékenység jellemezte, amely magába foglalta az orvoslás és az egészség ügyének szemmel tartását is. Rendszeres vizitációi, országjárásai során sosem mulasztotta el az útjába eső polgári és katonai kórházakat, szegényházakat és egyéb szociális feladatú intézményeket felkeresni, így természetesnek vehetjük, hogy a veszteglő állomásokat is meglátogatta, véleményt, kritikát mondott működésűkről. Az erdélyi állomásokról jó véleménnyel volt, különösen a mehádiaival volt elégedett.120 A megvalósításhoz azonban nem csak kérlelhetetlen következetesség, de rendkívüli szigor is kellett. Már korábba utaltunk a lakosság részéről tanúsított bizalmatlanságra, amelynek alapja a pánik-szerű félelem volt. A régi francia mondás, amely szerint a pestis kihirdetése rosszabb, mint maga a pestis, valóban találóan jellemzi a helyzetet. Az intézkedések felelősségteljes végrehajtása az orvosok feladata volt, a nagy fokú ellenkezés, fenyegetések, a fertőzött területről való szökések, a megbetegedések, sőt számos esetben a halálesetek eltitkolása és annak nyilvánvaló következményei próbára tették az orvosokat, akiknek — Chenot szavaival szilárd lélekkel és száraz szemmel” - számtalanszor a katonaság segítségét kellett igénybe venniük. Az 1770-es járvány nagyobb epidemiológiai fenyege117 CHENOT, Adam: Tractatus de peste. Vindobonae, Trattner, 1766. 246 p. 118 BIRTALAN Győző: A pestis megfékezésének módszerei Adam Chenot (1721-1789) tevékenységében. In: Orvosi Hetilap, 1989.130,42.265-2267.p. - valamint BIRTALAN Győző: Adam Chenot (1721-1789) érdemei a pestisjárványok megfékezésében. In: Orvostörténeti Közlemények, 121-124,(1988), 91-96.p. 119 Codex sanitario-medicinalis Hungáriáé, Tomus I. Congessit: Franciscus Xaver Linzbauer. Budáé, Typ.Univ. 1852-56. A törvény teljes terjedelme 821-871 p., a járványok esetére előírtak terjedelme 836-871.p. 120 KULCSÁR Krisztina: II. József utazásai Magyarországon, Erdélyben, Szlavóniában és a Temesi Bánságban 1768-1773. Budapest, Gondolat — Magyar Országos Levéltár, 2004. 292-294.p. 212
