Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
XII. Az orvoslás és az egészségügyi felvilágosítás kiadványai
XII. AZ ORVOSLÁS ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI FELVILÁGOSÍTÁS KIADVÁNYAI lyozzuk azonban a korábbi állításunkat, hogy Csokonai ./«z.ve/ képességeivel, műveltségével kimagaslott az átlagos képzettségű kirurgusok közül. XII./5. Pestis, himlő és egyéb fertőző betegség irodalma A 18. században még mindig időről-időre szedték áldozataikat a legkülönfélébb fertőző, nagyméretű járványokat előidéző betegségek, ezek között is a legfélelmetesebb, a tömegeket pusztító pestis. A pestist a klasszikus járványok „modell”-jeként elemezte Schultheisz Emil,19 ugyanis egyik járványos betegség sem járt olyan komoly demográfiai - és ennek kihatásaként - gazdasági következményekkel, mint a pestis. Ellenpéldaként a semmivel sem kegyetlenebb lefolyású és minden esetben gyógyíthatatlan kimenetelű leprát hozza fel, amely ugyan nem olyan hirtelenséggel tört ki, mint a pestis, de a hosszú évtizedekig szenvedő, szörnyű látványt nyújtó betegek képe mélyebb nyomot hagyott az emberek emlékezetében, a lényegesen kisebb halálozási szám ellenére is. A pestis - bár nem végződött minden esetben halállal - rendkívül rövid idő leforgása alatt betegítette meg és döntötte sírba a lakosság tekintélyes létszámú részét, ezzel súlyos társadalmi, morális és gazdasági károkat okozott. A 18. századi pestisjárványok történetét és hatásait felidézve elegendő, ha az 1708-1711 között dúló járvány politikai és történelmi következményére gondolunk, hiszen Erdélyben és Magyar- országon félmillió haláleset történt, a Rákóczi szabadságharc sikertelen kimenetelének egyik okaként is szokás említeni a járványt, hiszen a 16.000 fős sereg 3.000 főre csökkent a j árvány miatt. Az 1717-1719-ig „grassáló” erdélyi járványkor a lakosságnak csaknem a fele áldozatul esett. A század legkegyetlenebb országos járványa következtében, az 1737-44 között több rohammal támadó járványhullámokban mintegy 310.000 ember vesztette életét, vagyis a lakosság 10%-a.80 Ahogyan időben haladunk, egyre csökkenőbb tendenciát mutat a halálozási arányszám: 1755-56-ban az erdélyi pestisnek már mindössze 4000 áldozata volt, az 1770-1771-es járvány-elsősorban a szigorú óvó rendszabályoknak köszönhetően- lényegesen rövidebb idő alatt és még inkább alacsonyabb halálozási számot eredményezve zajlott le, majd a század végi - 1795 — erdélyi és szerémségi járványról a feldolgozások úgy emlékeznek meg, hogy csak elszórtan jelentkezett az említett területen.81 A század első évtizedeiben - bár már az 1709-es királyi leirat is igyekezett a vesztegzár elrendelésével és a veszteglő intézetek létrehozásával megakadályozni a járvány terjedését - a nagy méretű orvoshiány, valamint a téves és hiányos ismeretek okán védtelennek tűnt a lakosság a betegséggel szemben. A pestissel kapcsolatban megjelenő kiadványok sem nyújtottak kellő útmutatást, sem a szakembernek, sem a kórtól rettegő lakosoknak, mivel - főként a betegség okát és részben a terjedést illetően - a bizonytalanság volt jellemző. „A Pestis Isten megharagudott kezének ostora, mellynek okait nem annyiban a ’ Terhasznos orvosságok. Csokonai József debreceni chirurgus receptkönyve. Debrecen, Csokonai Kiadó, 1990. 197 p. ill. 79 SCHULTHEISZ Emil - TARDY Lajos: A magyarországi járványok történetéből. In: Schultheisz Emil: Az orvoslás kultúrtörténetéből. Sajtó alá rend.: Gazda István. Budapest- Piliscsaba, Tájak-Korok-Múzeumok- Egyesület, MATI, 1997. 54-66.p. 80 SCHULTHEISZ-TARDY: i.m. 59.p. - valamint MOESZ Alfréd: Az 1739-40. évi pestisjárvány a távolból és közelről. In: Orvostörténeti Közlemények, 75-76,(1975), 59-83.p. 81 SCHULTHEISZ-TARDY: i.m. valamint FEKETE Lajos: A magyarországi ragályos és járványos kórok rövid történelme. Debreczen, Városi Ny., 1872. 203
