Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
XI. Törekvések a hazai tudományos társaságok létrehozására, a tudományos kutatások összehangolt megszervezésére
XI. TÖREKVÉSEK A HAZAI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁGOK LÉTREHOZÁSÁRA nősítették a Bárány által alkotott kifejezéseket. Kimutatták, hogy a szakkifejezések vonatkozásában Rácz Sámuel és Domby Sámuel munkáira támaszkodott elsősorban. Bár a bírálók szerint kevésbé volt invenciózus munka Pálóczi Horváth Adámé, azt hamarosan, 1792-ben kinyomtatta Trattner Mátyás Pesten. Két bibliai idézet található a címlap hátoldalán, az egyik Mózes könyvéből való („Imé Ádám ollyanná lett, mint mi közülünk egy”), a másik János evangéliumában olvasható. Ez utóbbi idézet - lehet, hogy csak a véletlenek találkozása -, éppen az a mondat, amelyet a harmadik pályamű jeligéjeként tüntetett fel annak szerzője: "Lélek az a ’ mi elevenít.” Jelen keretek között nem kívánunk újabb nyomozásba fogni, hiszen témánk szempontjából nincs igazán jelentősége, hogy felcserélődött e - a szekundér irodalomban, vagy egyéb módon - a két jelige, vagy netán Horváth Ádám két munkát írt volna /?!/, ez utóbbi feltételezés azonban nem valószínű. Csupán a különös azonosságra hívnánk fel a figyelmet. Visszatérve a munka tartalmi elemzéséhez, egyértelműen - és nem titkoltan - kompi- lációról van szó: Epikurosz, Platon, Arisztotelész, Malebranch, Locke, Hobbes művei nyomán írta a szerző. Elsőrendű fontosságúnak Horváth Ádám is a magyar nyelvűséget találta, amelyről így nyilatkozik az előszóban, rámutatva a nyelvhasználat rendezetlenségére és a helyesírás egységes szabályainak hiányára: ,, Magyarúl kellett ezt írnom - Magyar írásom ’ módja felöl előre vallást teszek a ’ Hazának: hogy még mindnyájan valakik tsak magyarúl írogatunk, az írás módjának sok (és kivált meg-egyezés) híjjával vagyunk - ki-ki a ’ magáét jónak tartja, és addig míg kevés számú Társaságink jobb és erősebb lábra nem állnak, hiba-nélkül-valósággal egyikünk sem ditskedhetik. ” A munkamódszerről, a kötet felépítéséről ezt mondja: „ ...egymásra rakom az Igazságokat - mint az Építő - követ kőre. ” A tizenkilenc fejezetből álló munka összegzését is megfogalmazza saját maga a bevezetőben: ” ... azt sem mondhatja senki is: hogy mint a' bolygó házba zárt Theseus, úgy mentem a ’fonál után: mert azért, hogy ez vagy amaz Bölts, így vagy amúgy értett, semmihez sem ragaszkodtam. Nem tettem a' lelket sem örökké valóvá, sem egyből a másba költözővé Pythagorással, ... nem tettem semmivé Hobbessal, testté Volterral, szabad akarat nélkül valóvá Volffal, halandóvá Epicurussal: hanem állítom: hogy a ’ Lélek, egy személlyes, de testtel öszve-kötte- tett valóság: melly az érzékenységek által érez, maga erejétől képez: a ’ testet eleveníti, gondolkodik, szabad akarattal bír, nem tsak részeden, hanem testetlen is, okos és értelmes, ’s ollyan, hogy tudja magát, és a maga munkájú: és ámbár nem örökké való, de halhatatlan. ” Ezzel a pályázattal kapcsolatban azt lenne jó tudnunk, hogy kik voltak a beküldött írások bírálói, erre azonban nem találtunk adatot. 1789-ben egyí másik pályázatot is meghirdettek Görögék, még pedig egy jó magyar nyelvtan megírására. Összesen öten pályáztak, köztük volt Földi János, és Gyarmathy Sámuel orvosdoktor is. A munkák elbírálását az un. „debreceni kör”-re bízták, amelynek tagjai a kollégium köré csoportosult - ma már nem igazán ismert - írók voltak.205 A döntés végül 1794-ben született meg. Az első díjat nem adták ki, a második díjat 26 arany formájában Földi János kapta Magyar nyelvkönyv, avagy grammatika c. munkájáért. A harmadik díjat megosztva hárman nyerték el: Veres Mihály debreceni polgár, Benkő László nagyenyedi „tógátus-teológus” és Gyarmathy Sámuel.206 Földi és Gyarmathy írásáról nagy elismeréssel szóltak ugyan, ennek ellenére egyikük írása sem került - változatlan formában - kiadásra. Felhasználva a szövegeket - talán a bíráló mindenképpen okosabb a bíráltnál elv alapján -, elkészítették a később ,,Debreceni-Grammatika" néven ismertté vált magyar nyelvtant, amelyet 1795-ben Bécsben kiadtak, a címlap tanúsága szerint a pályázatot meghirdető tár205 BENKŐ Lóránt: 35-37.p. 206 GULYA János: Gyarmathy Sámuel. Bp., Akadémiai K., 1978. 76-77.p. 165
