Kapronczay Katalin: Orvosi művelődés és egészségügyi kultúra a XVIII. századi Magyarországon - A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 4. (Budapest, 2007)
XI. Törekvések a hazai tudományos társaságok létrehozására, a tudományos kutatások összehangolt megszervezésére
XI. TÖREKVÉSEK A HAZAI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁGOK LÉTREHOZÁSÁRA hogy a magyar kancellária elé terjessze az iratot, sőt még a tanulmányi bizottságot is kár ezzel terhelni. A bizottság egyhangú elutasítása után sem zárult le az ügy, bár sem a tanulmányi bizottság, sem a magyar kancellária nem véleményezte. Mária Terézia - nem tudni kinek a befolyására - valakinek „magán úton” kikérte a véleményét. Az illető katolikus magyarnak tűnik, ő is névtelenül juttatta el véleményét a királynőhöz. Hasonlóképpen ellenzi az akadémia létesítését, bár jó lenne egy tudós akadémia, de az a már „kész” tudósok foglalkoztatására való és nem az ifjak nevelésére. Csupán katolikus magyarokból nem állhat, a külföldön iskolázott protestánsok viszont veszélyes tanokkal térnek haza, a külföldi tagok hasonló káros hatással lennének a működés szellemére. Ez az ismeretlen tanácsadó is a nagyszombati egyetemre hivatkozik, mondván, hogy ha már elegendő létszámú tudós magyart neveltek itt, egy kifejezetten „tudós akadémia” foghatná össze a kutatásokat, ahol a matematika, fizika, közgazdaság kapja az előkelő helyet.73 A tervet végül a bécsi államtanács 1770. márciusában elutasította. Az indokolásban többek között ez állt: Magyarországon nincs elég katolikus tudós, a protestánsok, akik német, holland és angol egyetemeken végeztek, magukkal hozták azt az ott divatos szellemet, amely „ a sajnos nagymértékben terjedő gondolkodási szabadsággal vagy legalább is a vallási dolgokban való közömbösséggel azonos, és így egy monarchia állami elveivel nem mindig egyeztethetők össze. ” A tervezetet magyar hatóságok elé nem terjesztették be. 74 Nagyon sok adat szól amellett, hogy a plánum hátterében aktívan ott állt Kollár, ő volt az ügyek spiritus rektora, Tersztyánszky csak a közvélemény előtt szerepelt központi figuraként, aki Kollár szellemében intézkedett, később pedig a létrejött folyóirat technikai, szerkesztői feladatkörét is magára vállalta, levelezett a szerzőkkel, foglalkozott a kéziratokkal, tárgyalt a nyomdával, adminisztrált stb. Ezzel — természetesen - nem kívánjuk Tersztyánszky képességeit alábecsülni, de Kollár több levele és magánjellegű feljegyzése is ezt a feltevést támasztja alá. Egy tudományos társaság megalapításának kapcsán az 1770-es évek közepén ismét felbukkant Kollár neve. Ekkor a hivatalos szervek kérték fel az udvari tanulmányi bizottságot - Martini javaslatára, Mária Terézia jóváhagyásával - egy bécsi központú tudományos akadémia megszervezésére. Mivel a bizottság egyetlen akadémikus tagja ő volt (1769-től a mannheimi tudományos akadémiáé), ezért az 1774. jan. 25-i rendelkezéssel ráruházták a megalakítandó bécsi akadémia ügyének irányítását. Kollártól és Hell Miksától (1720-1792) várták elsősorban a tervet, de Kollár egyéb ügyekkel volt elfoglalva, Hell viszont már májusban benyújtotta tervezetét, amelyben első helyre a természettudományokat tette. A történeti tudományokat ugyanis nem tartotta „valódi” tudománynak, csak az egzakt reáliákkal kívánt foglalkozni. A társaság osztályai lettek volna: csillagászat, geometria, mechanika, fizika, botanika, anatómia, kémia. Komoly feltételeket szabott meg a taggá választásnál, csak olyanokat lehetett volna felvenni, aki mögött valódi tudományos kutató múlt áll. Anyagi forrásnak a kalendáriumokból befolyt jövedelmet akarta felhasználni. Először szabad utat kapott Hell, majd - főként az anyagiak miatt - egyre bonyolultabbá vált a kérdés, mígnem az uralkodónő ingerülten elutasította az összes ilyen irányú törekvést. 1775-ben így zárta le a vitát: „ Lehetetlen volt, hogy elrendeljem egy academie des sciences megalapítását három volt jezsuitával és egy derék kémiaprofesszorral. Nevetségesek lennénk a világ szemé73 Országos Levéltár. Canc.Hung. Pálffyana. Fasc. 18.nr.29. Közli: Csóka: A magyar tudományosság megszervezése... i.m. 35-37.p. 74 ARNETH, Alfred: Maria Theresia’s letzte Regierungszeit 1763-1780. Bd.l. Wien, Graumüller 1876. 105.p. 138
