Evangélikus kereskedelmi középiskola, Rozsnyó, 1942

51 1) Tudnivalók a jövő iskolai évre. FELVÉTEL az 1943—44. tanévre június hó 12-én. — A felvétel az állami anyakönyvi kivonat, a tanulmányi értesítő és az igazgatónál kapható felvételi nyilatkozat alapján történik. Azok, akik először irat­koznak be, 6 x 9-es fényképet kötelesek beadni diákigazolványhoz. — Folytatólagos iratkozók diákigazolványukat érvényesítésre kötelesek beadni. — Az I. o.-ba az vehető fel, aki a gimn. vagy polg. IV. o.-át elvégezte (a népiskola felső tagozatát legalább jelesen végzett tanuló felv. vizsgálat alap­ján vehető fel,) s f. év szept. 15. napján már betölti 14. évét, de 18. évét még nem. (Az idén tehát csak az 1925. szept. 16.—1929. szept. 15. köztiek.) A beírások első napján csak a gimn. IV. o.-t végzettek, valamint a legalább jórendű polgáristák vehetők fel. A tanuló választhat, hogy csak németet kíván-e tanulni, vagy franciát is. A II., III., IV. o.-ba az vehető fel, aki az üzemi gyakorlatokat is elvégezte. Azoknak, akiket javító vizsgálatra utasítottunk, csak akkor biztosítunk helyet, ha júniusban beiratkoznak. Ez a felvétel azonban csak ideiglenes. — A kereskedelmi szaktanfolyam­ról különbözeti vizsgálat után a II—III. osztályba lehet beiratkozni. — A felvételről felvételi jegyet adunk. Pótbeírás szeptember 6. és 7-én lesz 10—12. — Beíratáskor mindenki fizet 30 P felvételi díjat és 1'60 P osztály- főnöki díjat; a nem evang. tanuló fenntartási díj fejében : ref. fiú 10, leány 20, kát. fiú 20, leány 40, izr. fiú 30, leány 60 P-t. Tandíj 150 P + 12% tandíjpótlék 18 P. — Ez kéthavi részletekben október, december, január, március és május 5-ig fizetendő a tandíjkezelőnél. (A tandíjpótlék január 15-ig fizetendő.) A díjak az iskola 71745. sz. csekkszámlájára is befizet- hetők. — Tandíjkedvezmény iránti, az igazgatónál kapható nyomtatványon a szülő által írt kérvények szeptember 15-ig, illetőleg február hó 10-ig adandók be az osztályfőnöknél. — JAVÍTÓ, különbözeti és pótló­vizsgálatok szept. 4-én lesznek, 8-kor. Javítót csak az tehet, aki júniusban beiratkozott, vagy legalább bizonyítványát szept. 3-ig az igazgatónak átadta. A népiskola felső tagozatát jelesen végzettek felvételi vizsgálata június 22- és 23-án 8-kor lesz. — TANÉVNYITÓ istentisztelet szept. 8-án 9-kor, az iskolaév ünnepélyes megnyitása 10-kor lesz. A tanítást 9-én kezdjük. — A segítő-könyvtárból könyvek darabonkint 50 f használati díjért kaphatók. Kérelmek szept. 10-ig adandók be az oszt.-főnél. — FELSZERELÉS. Min­den növendékre kötelező a diáksapka az iskola címerével, leányoknak fe­kete munkaköpeny, tornához klott tornaruha és tornacipő. HÍV. ÓRA A SZÜNETBEN: szombat 8—9. (Kossuth-u. 12. Telefon : 131.) XIV.

Next

/
Oldalképek
Tartalom