Evangélikus kereskedelmi középiskola, Rozsnyó, 1939
után Zoller Sámuel gömörpanyiti ig. tanító ősz szakállát meghazudtoló fiatalos erővel 3 hozsannát énekelt orgonakísérettel, majd Gömöri György Gyuladiák: Magyar mialyánk 1919-ben c. melodrámáját adta elő orgonakísérettel, nagy hatást keltve. Vargha Sándor lelkész záróimája után az evangélikus himnusz: „Erős vár a mi Istenünk“ fejezte be az estet. Másnap, május 19-én, vasárnap 8-kor Smíd Lehel volt bárt- fai lelkész Úrvacsorát osztott. 10-kor ünnepi istentisztelet volt. Az oltári szolgálatot Smíd István főe3peres végezte, míg a prédikációt Kemény Lajos budapesti főesperes mondta. A vak csodálatos meggyógyításáról szóló János IX: i. s köv. versei alapján hangoztatta, hogy mi is csak akkor leszünk látókká, ha Krisztus nyitja meg .szemünket, s 0 lesz a mi világosságunk. Az istentisztelet után ünnepi díszközgyűlés volt a templomban. Galántha József egyházfelügyelő megnyitója után Smid István főesperes felolvasta dr. Bencs Zoltán Luther-szövetségi elnök, dr. Gyimessy Károly főtitkár és Chovan Sándor püspöki titkár távirati üdvözletét a díszközgyűléshez, majd pedig Túróczy Zoltán püspök szóbeli üdvözletét tolmácsolta. Utána Rezessy Zoltán nyíregyházi gimn. tanár ismertette a Luther-szövetség programját az alapszabályok alapján. Hangoztatta bevezető szavai ban, hogy a Luther-szövetség célja az, hogy a Krisztusban való Irt felébresztése és megerősítése által egyházunknak s egyben Hazánknak fejlődését szolgálja Utána dr. Vácz Elemér, az Orsz. Luther-Szövetség igazgatója javasolta a közgyűlésnek, hogy csatlakozzék a szövetség munkájához, határozza el a munka megindítását, s erre a célra bizottságot alakítson. Dr. Pósch József hozzászólásában helyeselte a szövetség célkitűzését, és az indítványt elfogadásra ajánlotta. Minthogy több hozzászóló nem volt, Smíd István indítványára a közgyűlés dr. Vácz Elemér javaslatát a magáévá tette, a szóban-forgó bizottságot pedig megalakította. A bizottság tagjai lettek az egyházközség elnökségén kívül: Ada- mis Gusztáv, Deme Lajos, dr. Knóth László, Greek Lajos, dr. Kárpáti Ede, Krausz András, Galló László, dr. Pósch József, dr. Szutórisz Dezső, Gyurán György, Vajner Lajos, Domik József, Krausz Nándor. Délután 2 órakor Mihalidesz Béla rekenye-újfalusi lelkész a templomban áhítatot tartott. 3 órakor a keresk. iskola dísztermében nőikonferenciát tartottak Kemény Lajos bpesti íőesperes vezetésével. Bevezetője után Smid Lehel volt bártfai lelkész „Az őskeresztyénség nagy38