Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1915

erről az értesítő végén található érdemsorozat és statisztikai ki­mutatás. A rendes tárgyakon kívül oktatást nyertek a tanulók a szabad­kézi rajzban és zenében, a VII. oszt. tanulói az egészségtanban. Kellő gondot fordítunk az önképzésre. Ennek szolgálatában állott első sorban a Petőfi-Önképzőkör, ahol nem csak szavalásban és vitatkozásban gyakorolták magukat a tagok, hanem szépirodalmi és tudományos müvek írásával fejlesztették Ízlésüket és mélyítették tudásukat. Az önképzést támogatta aránylag gazdag ifjúsági könyv­tárunk, valamint a naponkinti olvasó órák látogatása, amikor több napilap és folyóirat állott a felső négy osztály tanulóinak rendel­kezésére. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1915 évi. 102171. sz. rendeletével az 1815/16. tanévre Jurkovich Emil besztercebányai tankerületi királyi főigazgatót küldte ki miniszteri megbízottul, mely­nek alapján í. évi április 7—9. és 11. napjain látogatta intézetünket. Résztvett a tanítási órákon, megvizsgálta az intézet épületét és fel­szerelését, az irodai ügykezelést, a tanulók írásbeli dolgozatait és rajzait. A tapasztaltak megbeszélése végett április 11-én értekezletet tartott, melyen előadta észleleteit, kívánságait, és arról a nagy mun­káról, melyet a tanári kar végez, a legnagyobb elismerés hang­ján szólt. 9. Vizsgálatok. A Vili. osztály vizsgálatait május hó 8—10. és 12—13. nap­jain tartották meg. Kezdtük május 8-án a vallástani vizsgálattal, melyen Hallay Zoltán helyettes igazgató volt az egyházkerületi biztos. Az érettségi Írásbeli vizsgálatok május 15—17. mig a szóbeliek junius 5—6 napjain folytak le. Az érettségi vizsgálatok elnöke Terray Gyula főesperes és udvari tanácsos volt kormányképviselői minőség­ben részt vett a vizsgálatokon Dr. Habán Mihály liptószentmiklósi áll. főgimnáziumi igazgató. Mindketten humánis bánásmódjukkal nagy­ban hozzájárultak e vizsgálatok sikeréhez. Az érettségi tanfolyamot végzett katona-tanulóink junius 23 — 24. napjain tartott szóbeli érett­ségi vizsgálatain Hallay Zoltán h. igazgató volt az elnök. A hét osztály vizsgálatait megtartottuk a háborús viszonyok miatt már május 22—27. napjain. 27-én állapítottuk meg a tanulók érdemjegyeit. A magántanulók junius 2-án és 3-án vizsgáztak. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom