Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1914

Iagvizsgáló őrtornyából az égboltozat tüneményeit, mint a partlakó a kiálló sziklaoromról a tenger háborgását, a tudás tiszta levegőjű magaslatairól figyelte a népélet Óceánjának hullámverését. Végtelen nagy mezőkön volt otthonos a lelke, de amellett szive minden érzésével e drága magyar földhöz, őseink és a jelen idők hőseinek vérétől gazdagon megöntözött honi röghöz csatolódott. Ennek történetét irta be kitörülhetetlen betűkkel tanítványai szivébe s a magyar fajszeretetét oltotta be az ifjúság keblébe. Különösen bensőséges érzelmekkel csüngött szükebb hazáján, a bérces- völgyes Gömörön és e városon, melynek emlékeit annyi szeretettel, annyi lelkes buzgósággal és hozzáértéssel gyűjtögette, hogy a régi Rozsnyó szinte megelevenült lanka- dást nem ismerő fáradozása nyomán. Távoztával szinte aggódva kérdezzük, lesz-e, ki a megkezdett munkát oly sikerrel folytassa tovább ?

Hazslinszky pazar kézzel szórta a világba szellemi javait. Az élet elég szűk marokkal mért neki. Folyton érezte, hogy a középiskolai tanítás nívóját messze túlszárnyaló tudományos készültségénél fogva, föltétlenül hivatott volna szélesebb körben, jelentősebb munkamezőn, egyetemi kathedrán érvényesíteni erőit, s nem nyerhette el. A leláncolt Prométheusz a ketrecbe zárt sas kínjait szenvedte csalódásában. Ép ezért lényén nem is ömlött el a tudós elmék magasztos derűje, nem árasztotta el valóját a harmonikus élet derűs nyugalma.

Ez a csalódás szivén találta, de fájdalmait enyhítette a családi otthon. Az apai szív rajongó szerelmével kívánt gondmentes! fényes jövendőt biztosítani kis lányának ; az önfeláldozásig hű hitvesének útját örömrózsákkal szórni be, a hálás gyermeki szeretet hervadatlan virágait ápolni önszivében a gyászbaborult édesanya számára és gazdagon viszonozni a neki bőségben nyújtott testvéri és rokoni szeretetet. Ez volt minden vágya, ezért dolgozott szinte

12