Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1913

kőzést 3 órakor kezdtük meg, csapatunk előző napi fellálitásán változtatnunk kellett s igy két tartalékkal állottunk fel.

Megindult a játék a bírói füttyre erős iramban, de itt már nyoma sem volt a fair játéknak, a késmárki válogatottak nem a labdára, hanem a játszókra mentek. A labdának kézzel való érintése álland i, (az első félidőben 20-ig olvastam), ami bizony a mieinket lehangolta, de még igy is csak 1 goolt érnek el ellenfeleink az első 30 perces félidőben. A második félidőben ha lehet, még durvábbá fajul a játék. A labda kézzel való lestoppolása állandóan folyik. A második goolt 11-es büntető rúgásból érik el s igy a játék végén az arány 2:0a késmárki válogatott csapat javára.

Emberfeletti munkát végzett Demkó a fedezetben s a hátvédben Keresztury és Koncz A csatársornak nem sok dolga volt, de annál veszélyesebb, mert valahányszor a labdát megkeritették s azzal lerohantak, az ellenfél máskép boldogulni nem bírván, egyszerűen ellökte a labdától. El kell ismernünk azonban, hogy kapusuk kitünően működik, egy pár éles lövést bravúrosan fogott ki, nagy része van benne, hogy ezen lerohanásokat goollá nem tudták a mieink értékesíteni.

A football mérkőzés után 10 perc pihenő volt s ennek leteltével a lýceum 8-as csapatával füles mérkőzés volt. Azonban ez is válogatott csapat volt, azaz nem is annyira válogatott, mint inkább a a kereskedelmi iskolából beállított játékos játszotta végig a játékot a lyceisták bele szólása nélkül, az igaz, hogy remek dobásaiban gyönyörködtünk mindnyájan. Széllel játszva az egész pályát átrepülő dobásai voltak, talán ez volt az oka annak, hogy a lýceum csapatába mint lyceistát állították be.

E mérkőzések után haza menve megvacsoráztunk s elmentünk a moziba — hol Gál kollegánk közbenjárására fél helyáraknál olcsóbb kedvezményt kaptunk — s Szigligeti Csikós cimü darabját láttuk igazán szép tiszta képekben. Mozi után elbúcsúzva vendéglátóinktól szállásunkra tértünk, hogy a hajnali vonattal haza felé vegyük utunkat Káposztafalváig vonaton s onnan gyalog Dobsinára. E 34 km-es utat dalolva a legjobb kondícióban tettük meg, amit misem bizonyít jobban, mint hogy csapatunk tagjai már kedden délután az elemi iskola majálisán vígan ropták a csárdást.

Befejezve beszámolómat csapatommal együtt érezve háromszoros „hej, haj, huj, hajrá“-t kiáltok a lőcsei kir. kath., a késmárki ev. lýceum és a felső kereskedelmi iskola igazgatói, tanárai és tanulóira. A viszontlátásig nálunk !! (Miklóssy János.)

60