Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1913

dicsőíti, prédikálja az egyenlőséget, de gyakorlati megvalósításától már irtózik.

Az itt vázolt tudományos és költői munkássága már huszonkét éves korában megszerezte Eötvös számára az akadémiai tagságot ; négy év múlva az akadémia tiszteleti tagja, 1855-ben másodelnöke s 1866-ban elnöke lett. Emlékbeszédei, megnyitói eseményszámba mentek s a magyar tudományosságnak irányt szabtak. Elnöke volt a Kisfaludy Társaságnak is, melynek feltámasztása körül a szabadság- harc leveretése után elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Csak halvány képét tudtam a nagy embernek megrajzolni, nem is lehet ily rövid előadásban egész életének sokoldalú munkásságát kellőképen méltányolni. Hisz működésének egy-egy iránya, tekintsük őt akár mint államférfiut, akár mint kulturpolitikust, akár mint tudóst, irót és költőt, már magában véve is becsületet szerzett volna számára hazánkban, ő pedig egyesítette magában a nagy államférfiut, kulturpolitikust, az alapos tudóst, a mélyen érző irót és költőt. Ha végig tekintünk a munkának azon az óriási tömegén, amelyet életében szorgalommal összehordott, pedig a sors nem áldotta meg hosszú élettel, bámulat fog el ily tevékenység láttára s csodálattal kérdjük, hogy volt képes egy ember annyit elgondolni, oly sokat alkotni és tervezni, oly végtelenül szeretni és annyit szenvedni. Mert a szeretet és szenvedés is nála a munka forrása volt; szerette hazáját és átszenvedte minden fájdalmát, mely érte, szerette az embereket és „sebét érezte a szenvedő sziveknek" (Hegedűs J.) s ez a szeretet és szenvedés adta kezébe a tollat, hogy megvigasztalja s támogassa a szenvedőket és elnyomottakat. Bámuljuk nagyságát, lángeszét, szorgalmát, munkaerejét, de szeretjük benne az érző embert, azt, aki még holta után is folytatja a szeretet müveiben gazdag életét, munkái jövedelmével segítve egykori munkatársait, a hazai tanítókat.

11