Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1912
Eltávozott tőlünk a mult iskolai év végén Teke Sándor helyettes tanár, aki intézetünknél két évet töltött el helyettes tanári minőségben. Helyébe a fentartó-testület Lenkey Lajos okleveles tanárt választotta meg. Állását október 1-én foglalta el, mivel előzőleg katonai kötelezettségéből kifolyólag egyévi önkéntesi szolgálatát teljesítette. Lenkey Lajos katonai szolgálata és Prékopa István betegsége, majd elhalálálozása miatt szükségessé vált helyettesítést a tanári testület látta el. Szeptemberben Lenkey tárgyait Szkalos Emil, Koppányi Béla, Pásztor Mihály (magyar az I. III. és V. oszt-ban) és Eisert Árpád (latin a III. oszt-ban) tanította. Patz Jenő távozása után Prékopa István tárgyait Szkalos Emil, Dr. Freitag János, Eisert Árpád, Dr. Götz István (mennyiségtan az I. III. V. és VII. oszt-ban) és Greek Lajos (természettan a VII. osztályban) osztották föl maguk közt. Ez utóbbi helyettesítés tartott február hó végéig, amikor Csányi András vette át ugyanezeket a tárgyakat. 2. Az intézet kormányzata. A főgimnázium elsőfokú hatósága a kormányzó-testület, melynek tagjai értesítőnk elején vannak felsorolva. E testületből megváltak elhalálozás folytán Prékopa István tanár, Vanszák György és Dr. Markó Sándor, nyugdíjazás folytán Váry László tornatanitó és Maszny Pál énektanitó, más intézetnél nyert alkalmazás folytán Teke Sándor helyettes tanár. Ezek helyébe léptek mint uj tagok Csányi András rendes, Lenkey Lajos helyettes tanár, Miklóssy János tornatanitó, Engisch György énektanitó ; az egyház részéről az elhalt Gallo Károly helyébe az 1912 évi julius hó 7-én tartott egyházi közgyűlés határozata értelmében Schmögner János elemi iskolai igazgató-tanitó küldetett ki; uj pártfogója az intézetnek s ez alapon a kormányzótestületnek tagja lett Schuszter Alfréd budapesti állami főgimnáziumi tanár. A kormányzó-testületi közgyűlés határozatából az igazgató felhívta Kövi községet, a Magyar Leszámoló és Pénzváltó Bankot és a rozsnyói izraelita hitközséget, hogy képviselőiket nevezzék meg. A felszólításra Kövi község elöljárósága kijelentette, hogy nem óhajtja magát képviseltetni, mig a másik két testület eddigelé nem nyilatkozott képviseltetésére vonatkozólag. Az iskolatanács elvesztette egy kiváló tagját, Dr. Markó Sándort, aki 1912 évi julius hó 17-én meghalt, ezenkívül annyiban is szenve79