Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1911

43. A püspök 2402 sz. a. közli a miniszternek a rajztanitás ügyében kiadott rendeletét. 44. A püspök 2490 sz. a. értasit a szünidőben rendezendő történelmi tanfolyamról. 45. A püspök 2593—2598 sz. a. tudomásul veszi a magán­vizsgálatokról szóló jelentést. XIII. Adományok. 1. A Rimamurány—Salgótarján Vasmű Részvénytársaság a folyó évre is 100 koronát adományozott. 2 A Rozsnyói Takarékpénztár 50 K, a Gömöri Takarékpénztár 20 koronával segítette a konviktust. 3. A szupplikációból a konviktus javára befolyt az adományok­kal és a szupplikáció megváltása cimén beküldött összegekkel együtt 2286 korona 42 fillér. 4. A pelsőci tanuló ifjúság egy szorgalmas tanuló megjutal- mazására küldött 19 K-t. 5. Önképzőköri jutalmakra adakoztak: Szontagh József iskola­tanácsos 2 drb 48-as aranyat, dr. Gotthilf Mihály, Lajos Győző, Feymann László 10—10 K-t. 6. Egy magát megnevezni nem akaró tanügybarát 10 K jutalom­dijat adott. 7 Schmögner János elemi iskolai igazgató-tanitó 50 K-t küldött oly rendeltetéssel, hogy az mint zenealapitvány addig növeltessék, illetve kamatoztassák, amig olyan összegre gyarapodik, hogy ebből minden évben mint legkisebb jutalom legalább évi 20 K egy a zené­ben és zenekörben különös szorgalmat tanusitó s a rozsnyói ág. hitv. ev. főgimnáziumba járó tanulónak a tanév végével kiadható legyen. 8. Dr. Auerbach Lajos orvos kezdeményezésére a vívásban kiváló szorgalmat és ügyességet kifejtett tanulók részére a következők adakoztak : Feymann László 2 K, Markó Frigyes 2 K, Gál Miksa 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom