Evangélikus főgymnasium, Rozsnyó, 1908

fenntartó testület teljesen méltányolja a kor követelményeit s az intézet anyagi erőihez mérten szives készséggel áldoz ezen intézményének fejlesztésére, legutóbb is, a múlt évi nagy szünidőben a régi padokat uj, emelvényes dobogóra szerelt, padokkal cseréltette fel, irótáblát állíttatott be, azon­kívül a mindenkori felszerelési évi általányból jókora rész a fizikai szerek pótlására fordittatik. Ennek köszönhető, hogy az előadásnál a lényeget kidomborító mindennemű kísérlet bemutatására képesek vagyunk, sőt — különösen oly rohamos fejlődésnek indult elektrornossság tanában — már a legújabb vívmányok szemléltetéséhez szükséges, jólmüködő eszközök is rendelkezésünkre állanak. Nagymértékben érezhető hiány, hogy a vízvezeték szertárhelyiségeinkbe nincs bevezetve; nem lévén gázvilá- gitásunk, a számos kísérletnél szükséges éghető gázokról néha igen körülményésen kell gondoskodnunk; a központi villanytelep 120 volt feszültségű árama ugyan két körte utján világítja a helyiségeket, de kísérleteinknél nem talál alkalmazást, a mennyiben alkalmas kapcsoló táblának s egyéb kellékeknek beszerzése egyelőre felülmúlja anyagi erőink képességeit. Mindezek oly kellékek, melyeknek nél­külözését a fővárosi tanárok hírből sem ismerik s a melyeknek pótlása sok gondot és fáradtságot okoz. Remélhetőleg az idő és a türelem e tekintetben is meghozza a maga gyömölcseit. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom