Állam. segélyezett evangélikus kerületi főgymnasium, Rozsnyó, 1904
65 Dezső és Balogh István III., Boleman József IV., Pauks Pál és Friedmann Lóránt VI. oszt., Aczél Miklós és Tarnay Gyula Vili. oszt. tanulók. A két fentebb említett eset kivételével növendékeink szerencsésen kiállották a nagy betegséget. Apróbb és jelentéktelenebb betegségek is fordultak elő, mik azonban mind sima lefolyásuak voltak. A városi tiszti orvos kétszer látogatta meg az intézetet, hogy a szokásos szemvizsgálatot megtartsa. Trachoma nem fordult elő. Ugyancsak a városi tiszti orvos május hó 27-én végezte az ujraoltást, melyben a következő tanulók részesültek: Demeter László, Dobay Zoltán, Mojses Andor, Valkay Lajos, Wiesenberg József, Steller Ernő és Kulcsár Lajos I. oszt. tanúlók. Az intézet orvosa, Dr Pósch Dezső a tornázás alól való felmentésért folyamodókat az igazgató és a tornatanító jelenlétében megvizsgálta s ennek alapján teljesen, vagy részben a következő tanulókat mentette fel a torna alól: Domonkos Ferencz, Grünmann Marcel VIL, Gál István, Pongó László és Führer Pál VI., Roz- lozsnik András, Bartholomaeidesz László, Balázsi József V., Ku- binyi Ödön, Deutsch Zsigmond IV., Turóczy Zoltán II. és Tho- may József I. oszt. tanúlókat. Ugyancsak az intézet orvosa szívesen nyújtott segítséget a hozzá forduló számos tanulónak; fogadja önzetlen fáradozásáért az intézet hálás köszönetét. Az intézet gyásza. A mi hosszú időn keresztül intézetünkben elő nem fordúlt, az megtörtént a folyó tanévben. Két tanúlónkat a kérlelhetlen halál kiragadta szerető övéiknek, iskolatársaiknak köréből. Mindkettő járványos betegségnek esett áldozatul. Friedmann Lóránt VI. osztálybeli tanúlót április 6-án délelőtt kisérte ki a tanúló ifjúság a tanári testülettel élén, gyászlobogóval a temetőbe, hol a sírnál egyik osztálytársa Gál István búcsúztatta el az iskolatársaktól. Balogh István III. oszt. tanúlót pedig ugyancsak oly módon, május 21-én kisértük ki az örök nyugalom helyére. A helybeli testvérintézet mindkét esetben több tanárral képviseltette magát a temetésen. Legyen azért neki hála, ama korán elhunyt ifjaknak emléke pedig legyen áldott miközöttünk! Az isteni gondviselés junius hó 3-án magához szólította intézetünk buzgó és lelkiismeretes pénztárnokát: Alexy Albert urat. A mily váratlan, oly megdöbbentő volt halála. A gyászban, mely a szerető családra nehezedik, részt vesz úgy intézetünk, melynek hosszú időn keresztül iskolatanácsosa s pár év óta gondos tisztviselője volt, mint a rozsnyói evang. egyház. A súlyos csapás elviselésére adjon a jó Isten a gyászoló családnak erőt. a