Állam. segélyezett evangélikus kerületi főgymnasium, Rozsnyó, 1899
4 mindig alkalma legyen a szórakozásra, a mulatozásra. Oly sok istent és istennőt tiszteltek, hogy különösen a köztársaság vége felé s a császárság korában rengeteg azon napok száma, a mikor ünnepélyeket, játékokat rendeztek. E mellett mivel az állam a pogány valláson épült fel s a vallással szorosan össze volt forrva, világos, hogy a nyilvános élet minden fontosabb mozzanatát istentisztelettel ünnepelték s így annak egyik elmaradhatatlan kelléke, a játék is nagy szerepet játszik Róma történetében. Igaz, hogy e játékokat eredetileg s nagyobbára az istenek ünnepeinek dicsőítésére hozták be, de később csak arra szolgáltak, hogy minél fényesebb rendezésük által az aedilisek maguknak a nép kegyét megnyerjék s a császárok arra használták fel, hogy a népet folytonosan jó hangulatban tartsák. E tekintetben csak Tiberius tett kivételt, ki mint császár egyáltalában nem adott nyilvános játékokat s a mások által rendezett játékokban csak igen ritkán vett részt.1 Hogy pedig a nép mennyire vágyódott e játékok után, kitűnik abból, hogy még Caligula is tudott a játékoknak gyakori és pazar rendezése által bizonyos népszerűségre szert tenni. Hogy Nero emléke a népben oly sokáig fönmaradt. hog}r el sem hitték halálát, sőt még 30 év múlva is remélték és óhajtották visszatérését, hogy oly számos ál-Nero léphetett föl, mindezt csakis nyilvános játékainak gyakoriságából és nagyszerűségéből magyarázhatjuk meg magunknak.2 Mindezen ünnepi játékokhoz és látványosságokhoz azokat az előadásokat soroljuk, melyeket akár a papok a vallásos szertartásból kifolyólag, akár a játékrendezők a nép szórakoztatására, mulattatására bemutattak. E játékok és ünnepélyek részint állandók (stati, sollennes) vagyis évenkint ismétlődők, részint rendkivüliek voltak, melyeket csak egyes alkalmakkor pl. fogadalom következtében (ludi votivi), vagy temetéseknél rendeztek. !• Suetonius. Tiberius c. 47. Neque spectacula omninoedidit: et iis, quae ab aliquo ederentur, rarissime interfuit. 2' Suet. Nero c. 57. . . . Et tamen non defuerunt, qui per longum temps vernis aestivisque floribus tumulum eius ornarent. , , ,
