Állam. segélyezett evangélikus kerületi főgymnasium, Rozsnyó, 1885
9 a költemény hangulata tér el leginkább. Matthisson itt nem ragadtatja el magát képei által, előadása tömött és emelkedett. „Az estve.“ Nem csak egy strófája van az „Elysium“-ból fordítva, mint állították, hanem valóságos utánzással van dolgunk. A német költeményből csak két versszaknak nem találni nyomát a magyarban és az Estvében csak kevés vonás van, melynek nincs párja az Elysium ban. De az eszme más és ehhez képest történtek némi módosítások. Matthisson a merő képzelemuek egy alkotását tárja elénk, Berzsenyi esti tájképet fest. Ezzel természetesen más felfogás, más érzés jár: a német költőnél sentimentalis lelkesedés, rajongó vágy képzelt boldogság után, — a magyar költőnél örvendő fölgerjedés a valódi természet egyik vonzó jelenségén. Mig az egyik költemény merő képzelődés, a másikba szembetűnően szövődik bele az elmélkedés. Meglátszik, hogy a mi költőnknél az érzés nem olvadt össze öntudatlanul és eredeti módon a képekkel, hanem mintha előbb az esti tájék összes benyomásából támadt érzésen tűnődnék és azután, kifejezésre törekedve, Matthissontól venné hozzá a szemléltető vonásokat. Es e vonások általánosak, minden egyéniség és helyi szin nélkül valók ; ezért nevezem e költeményt utánzásnak, melyben csak itt-ott a reflexió és a nyelvi kifejezés ereje érezteti a későbbi Berzsenyit. Össze kell vetnünk „A halál“ és „Die Vollendung“ czimű költeményeket. Először is egy fordított strófa tűnik szemünkbe: Sklaveuketten sind der Erde Leiden ; Öfters, ach ! zerreisst si nur der Tod ! Blumenkränzen gleichen ihre Freuden, Die ein Westhauch zu entblättern droht! Rablánczok a földi szenvedések Melyeket csak a halál szakaszt: Rózsaszálak a gyönyörűségek Melyeket egy őszi szél hervaszt! Az „öfters acli!“ elhagyása és „zu entblättern droht“ helyett az egyszerű tárgyilagos „hervaszt“ elveszik a gondolat sentimentalis lehelletét és Berzsenyi nyugodtabb elmélkedését éreztetik. íme, milyen kevés nyelvi eszközzel lehet a hangnak más árnyalatot adui. Sokkal határozottabban nyilatkozik Berzsenyi sajátos költői egyénisége a többi versszakokban, bár ezekben is Matthisson hatása alatt áll. Midőn olvassuk:
