Kiss. Gy. Csaba (szerk.): Magyarságkép szomszédaink tankönyveiben - RETÖRKI Műhelytanulmányok 1.(Budapest, 2024)
Kovács Kristóf: Magyarság a szlovéniai gimnáziumi tankönyvekben
Kovács Kristóf: Magyarság a szlovéniai gimnáziumi tankönyvekben Műhely tanulmányok I. (a szlovén szöveg csak magyar királyként említi - K.K.) életét. A király jóvoltából a Cilleiek kiterjesztették hatalmukat a mai Észak-Horvátország területére (a császárságon kívüli területre, mely a Magyar Királyság része volt), és fontos privilégiumokban részesültek. Luxemburgi Zsigmond - németrómai császár - feleségül vette II. Hermann Barbara nevű lányát, így a császár a Ciliéi gróf veje lett. Zsigmond feleségének a családját 1436-ban fejedelmi rangra emelte. Ez a Cilleiek és a Habsburgok között számos vitát váltott ki, hiszen területeik innentől kezdve nem az addigi tartományi fejedelmek - a Habsburgok - felügyelete alá tartoztak. Mivel a Habsburgok a Zsigmond által biztosított privilégiumot nem ismerték el, a két család közt háború kezdődött, amely 1443-ban kiegyezéssel ért véget. 1456-ban a Cilleiek kihalásával ért véget a viszály." Zsigmond és Hermann szoros szövetségét Lohr Ferenc festményével érzékeltetik a szerzők, amelyen Vay Titusz megmenti Zsigmond király életét a nikápolyi csatában. „Zsigmond és II. Hermann szoros kapcsolata abból az időből ered, amikor az utóbbi részt vett a török elleni keresztes hadjáratban. 1396-ban részt vett Luxemburgi Zsigmond magyar király megmentésében a nikápolyi csatában. Gazdagon fizetett neki szlavóniai és horvátországi zagorjei birtokaival. Ezzel Cilii (Celje) birtokát Magyarországra is kiterjesztették. II. Hermann, aki a festményen páncélos tunikáján lévő Cilii (Celje) címeréről ismerhető fel, közeledik a velencei hajóhoz, s a magyar király követi." Mind a régebbi, mind az újabb sorozat tankönyveiben Ciliéi Ulrik pozitív történelmi alakként jelenik meg V. László magyar király oldalán, Hunyadi Lászlóék viszont mint összeesküvők és a cillei gróf gyilkosaiként szerepelnek. ■ V. László koronázásáról a következő jelenetet mutatja be a tankönyv: „Csak a nemes Cillei Ulrik gróf ült lovon, mert neki a Szent Koronát kellett vinnie, és úgy kellett a nemes király feje felett tartania, hogy mindenki láthassa, hogy ez volt az a Szent Korona, amelyet Szent István király és más 9 Milačovič - Urankar i. m. 2018. 325. 10 Lohr Ferenc (1871 -1946): magyar templomi festő, freskófestő, restaurátor. 11 Milačovič- Urankar/. m. 2018. 162. 20 12 Uo. 329.