Kiss. Gy. Csaba (szerk.): Magyarságkép szomszédaink tankönyveiben - RETÖRKI Műhelytanulmányok 1.(Budapest, 2024)
Hrčka Alexandra: Petőfi Sándor a szlovák tankönyvekben
Hrčka Alexandra: Petőfi Sándor a szlovák tankönyvekben Magyarságkép szomszédaink tankönyveiben tárgyalására, s ezen belül az 1848-as forradalmi év bemutatására is. 1848 és1849 kapcsán a világosi fegyver letételről szólva rövid leírással mutatnak be egy festményt. Petőfi ebben a rövid leírásban szerepel: „(...) A magyar romantikus hagyomány szerint az utolsó ütközetben esett el az egyik legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor. Egyesek szerint azonban lehetséges, hogy orosz fogságba esett, és Szibériában, száműzetésben halt meg."3 Az Iskolaügyi Minisztérium jelenleg háromféle középiskolai irodalomtankönyvet fogad el. A legrégebbi az Ivana Gregorová és Marián Lapitka által szerkesztett sorozat, amelynek első két része a Slovenské Pedagogické Nakladatelstvo kiadónál, további két része pedig az Ikar kiadónál jelent meg. A középiskolai irodalomkönyvekben megfigyelhető a korszakok szerinti oktatás mellőzésének a tendenciája. Ez jellemző az imént említett sorozatra is, amelyben a tananyagot műfajok szerint rendezték fejezetekbe. Már a tankönyvek bevezető szavaiban olvashatunk arról, hogy a fókusz a szépirodalmi szövegek elemzésén és megértésén lesz. Az egyes fejezetekben szereplő művek között nem találkozunk Petőfi Sándor nevével.14 13 Krasnovský - Ulrichová - Bednárová i. m. 2011. 23. 14 Gregorová, Ivana - Lapitka, Marián: Literatúra pre 1. ročník gymnázií a stredných odborných škôl. Pozsony, SPN, 2012.; Gregorová, Ivana - Lapitka, Marián: Literatúra pre 2. ročník gymnázií a stredných odborných škôl. Pozsony, SPN, 2012.; Gregorová, Ivana - Lapitka, Marián: Literatúra pre 3. a 4. ročník gymnázií a stredných odborných škôl 1. diel, Pozsony, IKAR, 2011.; Gregorová, Ivana - Lapitka, Marián : Literatúra pre 3. a 4. ročník gymnázií a stredných odborných škôl 2. diel, Pozsony, IKAR, 2011. 122 15 Gregorová - Lapitka: Literatúra pre 3. a 4. ročník gymnázií... i. m. 2011. 117-120. A negyedik tankönyv tartalmaz ugyan többoldalas áttekintést az irodalmi korszakokról és az irodalmi műfajok fejlődéséről, azonban Petőfi itt sem kerül említésre Mickiewicz és Puskin mellett. A tankönyv a romantika sajátosságainak áttekintését követően sorra mutatja be az irányzat francia, angol, német, orosz, lengyel, cseh és szlovák képviselőit és műveiket, ám Petőfi említése nélkül. Érdemes egy korábbi, még 1994-ben jóváhagyott és ma már nem használatos tankönyvvel összehasonlítani. Ez a szigorúan Marcela: Dejepispre8. ročník základnej školy. Vydavateľstvo Matice slovenskej, Vydavateľstvo. Martin, Matice slovenskej s. r. o., 2011.; Kratochvíl, Viliam - Daniš, Miroslav : Dejepis 5- Pátrame po minulosti. Pozsony, Orbis Pictus Istropolitana, 2012 ; Kováč, Dušan et al.: Dejepis 9- Pátrame po minulosti. Pozsony, Orbis Pictus Istropolitana, 2012.