Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
Recsk és a magyar táborrendszer
A szabadulás első lehetőségét 1951. decembere jelentette, amikor 34 főt engedtek el. Ezután 1952 nyarán lezajlottak az első felülvizsgálatok is, azonban ez nem eredményezett szabadulást, annak ellenére sem, hogy sokan a törvényileg előírt 2 éves maximumnál is több időt töltöttek már internálásban. A tábor felszámolása – ezen törvénysértés ellenére is – még egy évig váratott magára. 11 A Rákosi-korszakban az internálótáborok mellett még kétféle tábortípust hoztak létre, az egyiket a kitelepítettek, a másikat az elítéltek számára. A hivatalosan telepeseknek nevezett embereket a déli és nyugati határsáv falvaiból tiltották ki, mert ott tartózkodásukat veszélyesnek tartotta a párt. A kitelepítések 1950. június 22-én kezdődtek és összesen 451 településről hurcoltak el családokat. Az ÁVH által kiállított kitelepítési határozat kézhezvétele után rövid időt hagytak összecsomagolni nekik, majd az Alföldön számukra létrehozott 12 zárt munkatábor egyikébe szállították őket. Ilyen táborok voltak Árkus, Borsós, Borzas-Mihályhalma, Ebes, Elep, Erzsébet tanya, Kócspuszta, Kónya, Kormópuszta, Lászlómajor Lenintanya és Tedej területén. Az ide hozott embereket leromlott állapotú házakban vagy istállókban helyezték el, többségük a Hortobágyi Állami Gazdaságok Trösztjénél dolgozott. A közel 8000 ember elhurcolásával egy zárt alföldi munkatáborrendszer épült fel, ami 1953 októberéig működött. 12 Kitelepítések azonban nemcsak a határ 15 km-es sávjából történtek, hanem Budapestről és a nagyobb városokból is tiltottak ki családokat. Az ő elköltöztetésük 1951. május 21-én kezdődött meg és néhány hét alatt 1951. június 18-áig lezajlott.13 Itt is a politikai megbízhatatlanság volt az intézkedés alapja, melynek eredményeként 12 000 embernek kellett elhagynia otthonát. Ezeket a családokat összesen 9 megyében, főleg kelet-magyarországi falvakban helyezték el kuláknak nyilvánított gazdáknál. Lakásaik felett pedig ezután a kommunista pártvezetés rendelkezett. A Rákosi-korszakban működött harmadik tábortípusban a politikai és köztörvényes elítélteket dolgoztatták. Az 1952 tavaszán ezen célból felállított táborok létrehozását két dolog tette szükségessé. Egyrészt az ötéves terv teljesítéséhez minden munkáskézre szükség volt, másrészt pedig kevés volt a rendelkezésre álló hely a már amúgy is túlzsúfolt börtönökben, mivel a letartóztatottak száma a Horthy-korszakbeli 10-12 ezerről 1953-ra 40 734-re14 nőtt. Ezen táborok elsősorban bányászati lelőhelyek közelében létesültek, mivel a legfontosabb szempont az volt, hogy az idekerültek dolgozzanak. 15 A Rákosi-korszak táborvilágában alapvető változást Sztálin 1953. március 5-ei halála, és ennek hatására Nagy Imre kinevezése hozott. Az új miniszterelnök programjában többek között kimondta az internáltak és kitelepítettek számára létesített táborok feloszlatását is október 31-ig. Ez azonban nem jelentette minden itt lévő szabadulását, mivel az 5075 fő internált közül 659-et bíróság elé állítottak.16 Nagy Imre ekkor amnesz tiarendeletet is kiadott, mely 758 611 embert17 érintett, közülük 13 820-an a börtönökből szabadulhattak. A szabadulók a velük történtekről ezután sem beszélhettek, mert titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük. A recski tábor 1953. szeptember 23-án ürült ki, az innen szabadulók közül 217 főt további börtönbüntetésre ítéltek.18 A kitelepítettek is elhagyhatták kényszerlakhe lyüket, azonban nem költözhettek vissza szülőfalujukba és Budapestre sem, valamint régi házaikat sem kapták vissza. 51 1952 1950 1955 1953 1951 1956
