Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
Államosítás a gazdasági életben
Bár az államosítás fogalma a köztudatban elsősorban a Kelet-Közép-Európa országaiban kiépülő szovjet típusú rendszer megvalósításához társul, nacionalizálásra Európa több országában is sor került már az 1930-as évektől kezdődően. A nagy gazdasági világválság és a háborús gazdálkodás következtében Európa-szerte nőtt az állami beavatkozás mértéke, a második világháborút követően pedig még tovább erősödött. Még az 1970-es évek végén is, főként a közművek, de a szénbányászat, az acélgyártás, valamint a vasúti és a légiközlekedés is döntően állami tulajdonú volt Nyugat-Európa legtöbb országában. Alapvető különbség mutatkozott ugyanakkor abban, hogy Nyugaton a magántulajdonban lévő vagyontárgyak, termelőeszközök állami tulajdonba vétele nem kártalanítás nélkül, és nem a korábbi vezetőrétegek negligálásával, továbbá nem a piacgazdaság helyettesítésére történt, hanem annak kiegészítésére, a gazdasági helyzet szükségletei indukálta folyamatként ment végbe, illetve maradt fenn. A szovjet tömb országaiban ellenben a moszkvai akaratnak megfelelően egyértelműen a szocialista berendezkedés megvalósításának alárendelten, a tervutasításos gazdálkodás kialakítása érdekében zajlott le, többnyire azonos koreográfia mentén. Ezekben az országokban valójában már a háború utáni újjáépítés kényszerintézkedései mögé bújtatva kezdetét vette a szovjet típusú tervgazdálkodás előkészítése. 1 A háborút követően a Magyarországra nehezedő terhek, főként a jóvátétel fizetése, az itt állomásozó szovjet katonák ellátása, valamint a közellátás biztosítása indokolta bizonyos, már a háború alatt is meglévő intézkedések (pl. kötelező beszolgáltatás) fenntartását. A Magyar Kommunista Párt (MKP), és különösen annak gazdasági főideológusa, Gerő Ernő az állami beavat kozás mértékének növelését, eszköztárának bővítését, vagyis a kötött gazdálkodás kiépítését szorgalmazta. Már önmagában a jóvátétel fizetésére hivatkozással jelentős részben állami irányítás alá helyezték az ipari termelést. A létrejövő gazdasági intézményrendszer csúcsszerve az 1945 decemberében felállított Gazdasági Főtanács (GF) lett, amelynek élére a kommunista Vas Zoltán került. A rendeletkibocsátási joggal is felruházott szerv olyan mértékű befolyással bírt, amelynek révén az MKP rendelkezhetett a gazdasági döntéshozatal felett. Baráth Magdolna kutatásai szerint a Gazdasági Főtanácsban betöltött pozícióinak köszönhetően az MKP hamarabb szerezte meg a gazdasági, mint – koalíciós partnerei kiszorítása által – a politikai hatalmat. 2 A kötött gazdálkodás megteremtésében kulcsfontosságú volt a széntermelés államosítása, hiszen ez jelentette az ipari termelés alappillérét. A szénbányák államosítására vonatkozó elképzelések már az 1944 végi kormányprogramban is megjelentek, ám az igazi, alapvető fordulat az államosítások terén a Gazdasági Főtanács létrejöttével, illetve annak kommunista vezetés alá kerülésével állt be. 3 A bányák nacionalizálását megelőzően viszont már lezajlott egy olyan folyamat, amelyet szintén az Államosítás a gazdasági életben 1945 41 1952 1950 1955 1953 1951 1956
