Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
Politika az irodalomban: a Magyar Írószövetség általakítása
Az erőltetett szovjettípusú átalakítás folyamatából nem maradhatott ki a kulturális élet sem: a gazdaság, az erőszakszervek, az államapparátus és az iskolarendszer után következett az értelmiség új útjának kijelölése. 1 A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) mindennek szellemében az Akadémia elsorvasztása, a tudományos élet uralása mellett a kultúrát is gleichschaltolni kívánta. A pártállam a korábbi irodalmi elit egy részének emigrációba – lásd Márai Sándor – vagy hallgatásba kényszerítésével, az írótársadalom „demokrácia-ellenes” elemeinek kiiktatásával, a tájékoztatás és a sajtó mozgásterének beszűkítésével, a polgári irodalom 1948-tól kezdődő felszámolásával, a folyóiratok megszüntetésével igyekezett megnyírni az irodalmi élet autonómiáját. Ezt segítendő átalakították a tehetség elismeréséül szolgáló díjazási rendszert – ld. Baumgarten-díj helyett az állami Kossuth- és a József Attila-díj megalapítása –, de felszámolták az egyetemi szakkollégiumokat is. Az alkotó értelmiség behódoltatásával minden társadalmi, kulturális és művészeti jelenség, tevékenység vagy „termék” szélsőséges módon átpolitizálódott.2 Az iroda lomkritika az MDP ideológiájával telítődött, hivatalos elismerésben pedig csak azok részesültek, akik megfeleltek a politikai elvárásoknak. Ebben a politikailag fullasztó légkörben, 1949-ben kezdődött el az irodalmárokat tömörítő, az irodalmi életet keretbe foglaló Írószövetség átalakítása is, melynek eredménye 1951-ben egy olyan közvetítő szervezet megalakulása lett, mely az irodalmon keresztül kapcsolta össze a kommunista pártvezetést és az „átnevelendő” néptömeget. Az 1945-ben „népfrontos” alapon létrehozott Magyar Írók Szövetsége első éveiben sokrétű tagsággal bírt: közel négyszáz fős létszáma szinte valamennyi irodalmi csoportosulás és irányzat követőit egyesítette. A szervezet e színes és változatos összetétele a „fordulat évét” követően megbomlott, és 1948 után az egypártrendszer művelődéspolitikai irányvonala dominált. Az új irányvonal új vezetőséget is jelentett: társelnök a korábbi elnök, a moszkvai emigrációból 1945-ben hazatért Gergely Sándor, főtitkár pedig a költő, klasszika-filológus Devecseri Gábor lett. Előbbi szorgalmazta leginkább az Írószövetség szovjet mintájú átalakítását, melyben támogatópartnerre talált a Szovjet Írók Szövetségében. 3 Az uniformizálás jegyében az Írószövetség 1949-ben tagrevíziót is tartott, és kizárta sorai közül a másként gondolkodókat, a nem kommunista vagy nem baloldali, „népi” elemeket, mások mellett Határ Győzőt és Szobotka Tibort is. Devecseri Gábor erről később így fogalmazott: „ A tagrevízió előtt az írószövetségben számos olyan álíró húzódott meg, aki a szétbomló burzsoá kultúra hazug ideológiáját követve nem tudta, de nem is akarta magáévá tenni a lenini elvet [...].” 4 Politika az irodalomban: a Magyar Írószövetség általakítása 1949–1951 198 1944 1948 1946 1945 1949 1947 „Ma demokráciát, holnap szocializmust” 1949
