Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)

Az egyházi iskolák államosítása

A kijelentések heves tiltakozási hullámokat váltottak ki országszerte: Mindszenty József, 7 a püspöki kar, a klérus, tanárok és szülők demonstráltak a szándék ellen. A hívek megerősítésére és a vallásos szülők mozgósítása érdekében ellenállásra felszólító körle­velet adott ki a püspöki kar nevében Mindszenty József, és az Actio Catholica is tiltakozott. 8 Az iskolákért folyó politikai küzdelem – az alsófokú oktatás átalakítástól, a tankönyvi revízión és a fakul­tatív hitoktatáson át, a szekularizáció kérdéséig – végül a „Pócspetri ügyben”9 csúcsosodott ki. 1948. június 3-án az iskolák államosítása ellen tüntettek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetriben. A falusi tüntetés során a községházán – máig tisztá­zatlan körülmények között – egy rendőr életét veszí­tette. Bár nem derítették ki, hogy valóban gyilkosság, vagy baleset történt-e, az ügyet gyilkosságként kezelték, amelynek elkövetésével a helyi jegyzőt, Királyfalvy (Kremper) Miklóst, a felbujtással pedig a falu plébánosát, Asztalos Jánost vádolták. A statá ­riális bíróság a két vádlottat halálra ítélte – utóbbit a köztársaság elnök kegyelemben részesítette. 10 A hatalom az esetből az egyházi iskolák államosítása ellen fellépők megfélemlítésére, a magyar katolikus egyház társadalmi befolyásának és támogatottsá­gának megtörésére alkalmas koncepciós pert kreált. A megfélemlítés sikerrel járt, a Pócspetri ügy után azonnal zárolták az egyházi iskolák vagyonát. 11 A hatalom Pócspetri kapcsán elemi erejű egyházellenes propaganda hadjáratot is indított, melyben fontos szerepet osztott ki az országos sajtóra és a rádióra. 12 A sajtóhadjárat ikonikus mozzanata volt Révai József Szabad Népben megjelent vezércikke, melyben egyér ­telműen megfogalmazta: az ügy valódi felbujtója nem 183 1952 1950 1955 1953 1951 1956 Asztalos János, Pócspetri község katolikus plébánosa a rögtönítélő bíróság előtt a Budapesti Büntető Törvényszéken 1948. június 11-én. MTI Fotó: Bauer Sándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom