Házi Balázs et al. (szerk.): „Ma demokráciát, holnap szocializmust”. A diktatúra kiépülése és működése 1944-1956 (Budapest, 2022)
A munkaverseny mint a termelés fokozásának eszköze
alatt való teljesítése érdekében indított „új szocialista versenyhez” a gazdaság szinte minden szektorában csatlakoztak a dolgozók.7 Az ekkor kibontakozó versenymozgalom során reálisnak tartható teljesítmények születtek, amelyekről elmondható, hogy azokat az átlagos képességű munkás átlagon felüli erőkifejtéssel elérhette. 8 A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) Központi Vezetőségének (KV) 1950. január 22-én nyilvánosságra hozott határozata pedig már kimondta, hogy 1949 második felében a szocialista munkaverseny a párt vezetésével tömegmozgalommá fejlődött, és kezdetét vette a magyarországi sztahanovista mozgalom is. Ebben nagy szerepet játszott a Sztálin 70. születésnapjának tiszteletére indított 1949. október 28-a és december 21-e között zajlott munkafelajánlási mozgalom, valamint a december 21-ére szervezett úgynevezett sztálini műszak. 9 A KV szóban forgó határozatában azt is meghatározták, hogy melyek a sztahanovista munkás ismérvei. Sztahanovistának kellett tekinteni azt, aki a többi munkással azonos munkafeltételek mellett normáját vagy egyéni tervét nem csupán egy alkalommal, hanem rendszeresen, egy meghatározott időn át legalább 200 százalékban teljesíti, vagy rendszeresen túlteljesíti, és aki a termelés és termelékenység fokozására ésszerűsítést, újítást valósít meg, valamint a magasabb termelékenységet biztosító munkamódszerét munkatársainak átadja. A sztahanovistával szembeni további kívánalom volt, hogy anyag-, szerszám- és energiafogyasztásnál takarékoskodjon, a megengedettnél kevesebb selejtet termeljen, illetve kiváló minőségű munkát végezzen. 10 Az első sztahanovista kezdeményezések az építőiparban jelentek meg. Pozsonyi Zoltán kőműves a téglafalak építése során 1350%-ra teljesítette normáját, majd Fabrik József erre válaszul 2000%-ot teljesített.11 Bár ma már nincs lehetőség arra, hogy ellenőrizzük a teljesítmények „hitelességét”, az azonban kétségtelen, hogy az átlagnál valóban tehetségesebb, ügyesebb munkások teljesítményüket nem csak önerőből érték el. Szinte bizonyosra vehető, hogy jó előre biztosították számukra a megfelelő anyagot, felkészített gépekkel rendelkeztek, könnyen elvégezhető feladatokat kaptak, s ott állt mellettük egy soha nem emlegetett kiszolgáló személyzet is. 12 A KV-határozata után egy hónappal, 1950. február 25–26-án már a magyar sztahanovisták első tanácskozását is megtartották. A fentiek értelmében 1950-től pedig a szóhasználatban is változások mutatkoztak, hiszen már nem élmunkás-, hanem sztahanovista-jelvényeket osztottak a munkában kiemelkedő teljesítményt elérőknek. 1948 és 1950 között 16 200 élmunkás jelvényt, 1950 és 1953 között 115 ezer sztahanovista oklevelet osztottak ki. 1953-tól a sztahanovista cím helyét fokozatosan átvette a „Kiváló Dolgozó” kitüntetés. 13 Az élmunkások és a sztahanovisták lakóhelyük szerint nagyrészt budapestiek voltak, és a nehéziparban dolgoztak. Arra, hogyan futhatott be karriert egy sztahanovista, példa Pióker Ignác élete. 1949. december 21-én 1470%-os országos csúcsot ért el. 1950-ben Pióker lett a szakma legjobb munkása, vagyis az ország legjobb gyalusa. Februárban részt vett a sztahanovisták első országos kongresszusán, majd 1951. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki, az 1953. május 17-i országy gyűlési választásokon pedig képviselői mandátumhoz jutott. A sztahanovisták közül sokan lettek művezetők és csoportvezetők, de akadt olyan is, mint például Horváth Ede, aki alig két év alatt eljutott a gyárigazgató posztig, ő került ugyanis a győri Rába Művek élére. 14 172 1944 1948 1946 1945 1949 1947 „Ma demokráciát, holnap szocializmust” 1948
