Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1956. november 4. Sztrájkok, tüntetések, sortüzek – az ellenállás formái és hatalmi reakciók november 4. után
28 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet 1956 1956. november 4. Sztrájkok, tüntetések, sortüzek – az ellenállás formái és hatalmi reakciók november 4. után 1956. november 4-én a szovjetek a „Forgószél” hadművelet keretében több mint 60 ezer katonával megtámadták Magyarországot, hogy leverjék a forradalmat. Bár a fegyveres felkelők többsége néhány nap harc után letette a fegyvert, voltak, akik még hetekig ellenálltak. Fegyveres csapatok harcoltak a fővárosban és vidéken is, közülük legtovább a mecseki láthatatlanok tartottak ki. A fegyveres ellenállás megszűnésével azonban nem ért véget a forradalom legfontosabb céljaiért, így a szovjet csapatok távozásáért és a szabad választásokért való küzdelem. A társadalom még hónapokig ellenállt az újabb diktatúrának, az emberek országszerte tüntetésekkel és sztrájkokkal fejezték ki tiltakozásukat a szovjet megszállás és az általuk hatalomra juttatott Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt kormány ellen. A diktatúra eszközei azonban nem változtak, így a forradalom leverése után is több alkalommal ugyanúgy sortüzekkel oszlatták fel az összegyűlt embereket, mint a forradalom első napjaiban. A tiltakozásul meghirdetett sztrájkoknak kiemelt jelentőségük volt, hiszen a nagyobb bányák és gyárak leállása révén részben megbénult az ország, ugyanis ha nem bányásztak elég szenet, akkor akadozott a villamosenergia-ellátás, valamint a középületek, így a kórházak, iskolák fűtése is. Ugyanakkor a szovjetek által hatalomra juttatott Kádár-kormány sem hagyhatta, hogy a munkások hetekig sztrájkoljanak, valamint valóban demokratikus úton megválasztott munkástanácsok működjenek a gyárakban, mivel ezek léte valódi kettős hatalmat jelentett. Így november 17-én rendeletileg megszüntették a munkástanácsokat, decemberben pedig a forradalmi bizottságokat, a bányászokat pedig fizetésemeléssel és egyéb juttatásokkal próbálták rávenni arra, hogy ismét munkába álljanak. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy november 30-án Kádár János első hivatalos útján Tatabányára ment, ahol órákig tárgyalt a helyi munkástanács tagjaival. 1 A bányák mellett kiemelt jelentőségük volt a nagyobb gyáraknak, például a Ganz-MÁVAG-nak és Csepelnek is, utóbbi helyen több mint 30 ezren dolgoztak. A fegyveres felkelők itt november 11-ig ellenálltak, utána viszont sikerült megtörni az egységes sztrájkot, mivel a gyár egyes üzemei már a Nagy-budapesti Központi Munkástanács november 21-ei kétnapos sztrájkfelhívásához sem csatlakoztak. Ugyanakkor voltak olyan üzemek is Csepelen, ahol még 1957 januárjában is sztrájkoltak. 2 A szovjet megszállás és a Kádár-kormány ellen nemcsak sztrájkokkal, hanem tüntetésekkel is kifejezték tiltakozásukat az emberek. Az első tüntetésre a forradalom kitörésének egy hónapos évfordulóján, november 23-án délután 2-3 óra között került sor Budapesten. Ekkor a hangos, utcai tüntetés helyett otthon maradásukkal fejezték ki tiltakozásukat a budapestiek. Az utcák és a boltok kiürültek erre az időtartamra. 3
