Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1969. január 20. Közösségi és egyéni lázadások a kommunista diktatúrákkal szemben Az „élő fáklyák” áldozatvállalásai
sor: 1968. szeptember 8-án Ryszard Siwiec könyvelő egy aratóünnepségen gyújtotta fel magát.12 Égési sérü léseibe néhány nappal később belehalt. Az ő esetét a lengyel hatóságok el tudták titkolni, a szélesebb közvélemény mindennek pontos hátteréről nem értesült. Jan Palach tette egy budapesti fiatalembert is hasonlóra sarkallt. Egy 17 éves ipari szakmunkás tanuló, Bauer Sándor az elnyomás ellen tiltakozva gyújtotta fel magát a Múzeumkertben 1969. január 20-án. A fiatalember búcsúlevelében a következőképpen írt motivációiról: „Azt üzenem, eszme nélkül nem él, csak létezik az ember. Harcoljatok úgy, ahogy azt én tanácsoltam. Tűzhalált halok, akárcsak az a csehszlovák fiatal, aki 19-én gyújtotta fel magát. Így tiltakozva az orosz megszállás ellen.” 13 Az eset hírértékét a hatóságok és a hírforrások igyekeztek minimalizálni, és a hangsúlyt arra fektetni, miszerint egy pszichés zavarokkal küzdő fiatalemberről van szó, aki már korábban is kísérelt meg öngyilkosságot. A Népszabadság eldugott helyen így tudósította a közvéleményt: „Bauer Sándor 17 éves budapesti ipari tanuló, aki már 1967-ben, 15 éves korában sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg, hétfőn a Nemzeti Múzeum kertjében ruháját leöntötte benzinnel, majd meggyújtotta, ily módon öngyilkosságot kísérelt meg. Súlyos égési sebekkel szállították kórházba, állapota válságos.” 14 Ebben az esetben is elmondható, hogy a hírlapok által sugalmazott kép nem fedte a valóságot. Bauer Sándor búcsúleveleiben tettét a szovjet megszállással, illetve a diktatúrával szembeni tiltakozásként azonosította. A nyilvánosság elől ezt a politikai indíttatást természetesen eltitkolták.15 A politikai rendőrség ugyanakkor „ellen forradalmi szervezkedést” kívánt kreálni a fiú ügyéből: rokonait, barátait, iskolatársait és tanárait, munkatársait egyaránt kihallgatták – 1969. március 19-én ugyanakkor, bizonyíték hiányában kénytelenek voltak lezárni a nyomozást. A fiú két barátját, Sabján Miklóst és Berger Istvánt figyelmeztetésben részesítették. 16 A fentiek példáját követte – és itthon talán a legkevésbé ismert – a székelyföldi Nagyajtán született Moyses Márton. 1956 novemberének elején a 15 éves fiú útnak indult a magyar határ felé, hogy Érmihályfalvánál átszökve segítse a magyarországi szabadságharcosokat. Átjutnia nem sikerült – de hiányzás miatt eltávolították a baróti gimnáziumból. 1960 novemberében, a Babeș– Bolyai Tudományegyetem elsőéveseként verseiért és a Securitate birtokába került levelezéséért letartóztatták. Elsőfokon hét év börtönbüntetésre ítélték, ezt másodfokon két évre enyhítették.17 Börtönből való szaba dulása után sem folytathatta azonban tanulmányait, csupán mezőgazdasági napszámosként dolgozhatott. Kérése ellenére sokáig nem voltak hajlandók rehabilitálni. 1970 februárjában ugyan ez megtörtént – de már későn.18 1970. február 13-án, Brassó főterén gyújtotta fel magát. Égési sérüléseibe 1970. május 15-én halt bele. Az esettel kapcsolatban a hatalom szinte teljes hírzárlatot rendelt el. Csupán egy brassói román lap számolt be róla, a következő szöveggel: „Egy skizofrén öngyilkosságot kísérelt meg Brassó főterén, de már túl van minden életveszélyen.” 19 Elmondhatjuk, hogy a fiatalok célja nem a halál volt – de nem akartak rabságban, alapvető szabadságaiktól megfosztva élni. Tiltakozásuk az elnyomott közép-európai nemzetek tiltakozása volt. Ahogyan 1956, 1968 is egy történelmi választóvonalnak bizonyult: bebizonyosodott, hogy a vasfüggöny mögött a közösség, a nemzet szabadsága érdekében is felléptek fiatalok – sokszor saját életüket áldozva fel érte. 20 JUHÁSZ-PINTÉR P ÁL 118 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet
