Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1956. december 28. „Gond és hitvallás”. A Magyar Írók Szövetségének taggyűlése
szellemével is megtölteni. [...] Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett.”13 A nyilatkozatot a taggyűlés döntő többsége – nyolc ellenszavazattal és négy tartózkodással – elfogadta.14 Hasonlóan fontos és nagy tetszést kiváltó felszólalás volt Déry Tiboré, aki tiltakozott Mihail Solohov szovjet író reakcióval kapcso latos vádjai ellen, és határozottan cáfolta az „ellenforradalommal” való megbélyegzést. Az írók szerepéről szólva úgy fogalmazott: „attól nőttünk, hogy a nemzet megnőtt bennünk”, végül a „mesterség” folytatására hívta fel az írókat, „ha másként nem lehet, az íróasztalfiók számára”.15 A Magyar Újságírók Szövetségének elnöksége nevében felszólaló Horváth Zoltán szintén támogatta az Írószövetség forradalom melletti kiállását.16 A forradalommal szemben foglalt állást Madarász Emil, Trencsényi-Waldapfel Imre, Gereblyés László és Geréb László, 17 középutas álláspontot foglalt el Tóth Gyula. 18 Erdei Sándor felolvasta Bölöni György és Illés Béla – hamisan – a magyar írók nevében francia lapokban közölt nyilatkozatát, amely megbélyegezte az „ellenforradalmi veszedelmet”.19 Veres Péter elnöki zárszavában az Írószövetség autonómiájának tiszteletben tartására szólított fel. 20 A meglehetősen bátor kiállást nem sokkal később durva hatalmi reakciók követték: 1957 januárjában az Írószövetség önkormányzatát „felfüggesztették”, élére Siklósi Norbert személyében kormánybiztost nevezve ki.21 Több, az eseményekben fontos szerepet játszó írót – Déry Tibort, Háy Gyulát, Zelk Zoltánt vagy Tardos Tibort – ezután fogták perbe és ítélték el. Az Írószövetség csupán 1959-ben alakulhatott újjá – természetesen a hatalom szigorú felügyelete alatt.22 Több mint két évtizeddel későbbi, 1981-es,23 majd 1986-os közgyű lésen24 tapasztalható sikeres önállósodási törekvései már megelőlegezték és szellemi értelemben nagyban előkészítették a politikai rendszerváltás folyamatait. NAGYMIHÁLY ZOLTÁN 62 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet 1956 Tamási Áron (1897–1966): író. Elemi iskoláit szülőfalujában, Farkaslakán, a gimnáziumot Székelyudvarhelyen, majd az első világháború idején Kolozsváron végezte. 1928-ban a kolozsvári Erdélyi Helikon folyóirat alapítója. 1932 és 1934 között megjelent Ábel-trilógiá ja ( Ábel a rengetegben, Ábel az országban, Ábel Amerikában) hozott számára igazi, áttörő népszerűséget, és tette a két világháború közötti erdélyi irodalom legeredetibb alakjává. Szorosabb kapcsolata a népi irodalmi csoportosuláshoz fűzte, részt vett a rövidéletű Új Szellemi Front tevékenységében. Az erdélyi magyar ifjak 1937. októberi vásárhelyi találkozójának egyik szervezője. A második bécsi döntéssel otthona újra Magyarország része lett, ettől kezdve fokozottabban vett részt a magyarországi politikai és irodalmi életben. Az 1944 augusztusában alakult németellenes, a kiugrást támogató Erdélyi Magyar Tanács tagja. A háború utolsó hónapjait Budapesten töltötte. 1945 és 1947 között a magyar Országgyűlés meghívott képviselője, a Független Kisgazdapárt tagja. A világháború után 1956 augusztusában térhetett vissza először Erdélybe. 1956 szeptemberében a Magyar Írók Szövetségének társelnökévé választották, ezt a pozíciót az 1957. januári feloszlatásig megtartotta. Október 28-án Magyar fohász című írásában üdvözölte a forradalmat. Az 1956. október 31-én a megalakult Petőfi Párt Irányító Testületének tagja. Az Írószövetség 1956. december 28-ai közgyűlésén felolvasott és elfogadott Gond és hitvallás című nyilatkozat szerzője. 1960-ban egy íródelegációval – többek között Juhász Ferenc és Ottlik Géza társaságában – a forra dalom után az elsők között látogathatott Nyugatra.
